1. fejezet – Édes Álom

A Lugosi Béla művész mozi bejárata előtt egy hatalmas piros szőnyeg feküdt körülötte pedig emberek, riporterek, és még Isten tudja kik, tolongtak. Amei Stone egyik új filmjét mutatták be ezen a jeles napon. 3 ember kísérte a bemutatóra. Léna, Amei legjobb barátnője és egyben menedzsere is. Paul Amei kedvese és Stifler Amei őrült bátya. Valahol a tömegben egy lelkes rajongó próbált előre tolakodni, hogy megszerezze Amei autogramját, de az áradattal még ő sem bírt.

- Drágám… - Paul előre engedte kedvesét és közbe azon gondolkodott milyen szerencsés. Ám ő nem tudhatta, hogy az Ő mindene eközben valaki másról fantáziál. Régóta áhított szerelméről, aki semmibe se veszi.

- Milyen Amei testvérének lenni? – kérdezte Léna egyre jobban pirulva Stiflert.

- Fárasztó… - nevette el magát az ifjú titán

- Miért?

- Mert nagyon szarkasztikus!

- Igen ez nekem is feltűnt, de hát a legjobb barátnőm… ezért csak neki eltűröm. – és a lány orcája még pirosabb lett.

- Miről szól a beszélgetés? – lépett oda Amei.

- Rólad Hugi! – mosolygott Stifler.

- Gondolom milyen izgalmas lehet engem kibeszélni…! – és már vissza is mélyedt a gondolataiba.

Léna már örült, hogy nem kell egyedül társalognia ezzel a fiúval, de hát ilyen az élet. Amei miközben haladt előre egy igen pofátlan riporter megállította:

-         Amei igaz hogy rajta lesz még 30 sztárral együtt az Édes Álom nevű luxushajón ami most teszi meg első útját?

-         Nos igen! Valóban így lesz.

-         Várja az utazást? – szólt bele egy másik riporter

-         Természetesen bár nem vagyok oda a hajókért. – azzal Amei gyorsan tovább állt kedvese Paul mellé.

Léna kicsit szomorúan és irigységgel figyelte, hogy barátnője milyen boldog. Hirtelen a vakuk másfelé kattogtak. Egy újabb limuzin érkezett. Csak az volt a kérdés ki ült benne. Egy pár pillanat múlva kiszállt Peter és Ralph Fiennes. Amei megpördült tengelye körül és ahogy megpillantotta mesebeli lovagját egyből elpirult. Paul ezt észrevette és kicsit elszomorodott. Ralph odalépett Amei mellé és kezet csókolt neki.

-         Egy újabb remek film? – kérdezte kicsit megvetően a sármos színész

-         Remélem… - mosolygott Amei, ugyanis köztudomású hogy Amei csak Ralph közelében nem tudta hozni szarkasztikus formáját.

-         Sok szerencsét! Paul – biccentett Ralph Paul felé majd tovább állt.

-         Nem túl szimpatikus – jegyezte meg az érkező Stifler

-         Valóban… elég lenéző volt veled szemben. – mondta Léna kicsit dühösen.

-         Ugyan fiatalok! Csak pozitívan! – mosolygott Amei és a többiek egy pillanat erejéig értetlenül néztek rá.

-         Foglaljuk el a helyünket… - szakította meg a csendet Paul

-         Remek ötlet! – szólt az érkező Peter és beterelte a jó népet a terembe.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy héttel később Hawaii mesés kikötőjéből indult útnak a már említett Édes Álom nevű hajó.

Híresebbnél híresebb sztárok lépdeltek fel rá az újságírók és fotósok gyűrűjébe. Az utolsó pillanatokba érkezett meg Amei szokásos kíséretével Stiflerrel, Lénával és hát a jelenlegi párjával Paullal. Gyorsan fel mentek a hajóra és várták az indulást, ami nem sokára be is következett. A csomagjaikat természetesen elvitte a személyzet eközben.

-         Kit látnak szemei Amei! – lépett oda Ralph hozzájuk.

-         Hát még jó, hogy látsz minket, különben szóltam volna az orvosnak az érdekedben – féltékenykedett Paul aki érezte, hogy a szíve választottja vonzódik Ralphoz.

-         Köszönöm ezt az építő jellegű tanácsot barátom azt hiszem megfogadom és megyek is az orvoshoz.

Erre Amei  bánatára és Paul örömére a jóképű színész eltávolodott.

-         Most miért kellet ilyen undoknak lenned? – kérdezte mérgesen e lány.

-         Tőled tanultam. – mosolygott elégedetten a fiú – De most ha nem haragszol meg iszok egy koktélt.

-         Igyál! Remélem sikerül vele lehűtened a nyelved. – és ráöltötte a nyelvét. – Én meg addig elmegyek masszíroztatni. Sziasztok!!!!

-         Pápá! – mondta mosolyogva Léna

-         Na figyu baba most én is lépek egy kicsit felmérem a terepet! – köszönt el Stifler is és így magára hagyva Lénát.

Ezt nem is kicsit sajnálta a lány, de nem akart miatta rossz kedvű lenni ezért úgy döntötött Ő is körülnéz. Nem tartott nála sokáig, mivel inkább megállt a korlátnál és bámulta a csodálatosan kék tengert.

- Csak így magányosan? – lépett oda hirtelen a semmiből egy magas szöszi srác és rávillantotta a   hófehér fogait Lénára.

- Hát igen, de most kivételesen nem is nagyon bánom…!

- Ezt most vegyem célzásnak? – nevetett a srác aki mintha tudta volna, hogy a lány csak gondolataiból felébredve válaszolta ezt.

- Jajj bocsi, ezt nem rád értettem…nem zavarsz! – kapcsolódott be Ő is a nevetésbe.

- Akkor jól sejtettem! De ha azt mondod menjek akkor sem indultam volna el addig míg nem kapom meg a számod! – kapta el a lány tekintetét.

Léna az ég szín kék tekintet fogságában szinte semmit sem tudott kinyögni, pedig úgy a nyelvén volt valami találó mondat amivel vissza vett volna a fiú bátorságából.

-         Egyébként Léna vagyok – nyögte ki végül.

-         Örvendek szépségem Én pedig Rob. 26 éves és színt úgy menedzser, mint Te.

-         Honnan gondolod, hogy az vagyok?

-         Messziről süt rólad…!

-         Hát ha így gondolod. De Én most megyek.

-         Remélem még látjuk egymást – engedte el a lány karját és azon nyomban sarkon is fordult.

-         Én is! – suttogta bele a levegőbe Léna.

És újból a tengert kezdte fürkészni szemével amiből néhol előugrott egy-egy delfin.

-         Mit parancsol Hölgyem? – kérdezte Ameitől a masszőr.

-         Valami olyat amitől megnyugszom.

-         Rendben. Kérem feküdjön le.

-         Ha nem mondja akkor állva maradok. – legyintett a kezével a csajszi és rátelepedett a kiválasztott ágyra.

-         De ideges valaki – fordította meg a fejét a szomszéd ágyon fekvő fiú és így találkozhatott a tekintetük.

-         Azt hittem, hogy az orvoshoz megy! – ragyogott fel Amei arca, ami ettől még szebb lett.

-         Nálam ez az orvos. Jobb, mint bármelyik gyógyszer véleményem szerint.

-         Meg nyugtatni biztos megnyugtat, de nem mindenre jó.

-         Nekem mindenre jó. – és már vissza is fordította a fejét.

-         Még ha a szíve fáj azt is begyógyítja? – kérdezte gondolkodás nélkül a lány mivel félt, hogy itt befejeződik a beszélgetésük.

-         Érdekes kérdés. Talán igen, talán nem… a fájó szívet nem tudja gyógyítani a masszázs, de egy helyes masszőr lány talán…, de az is csak azt a részét, hogy tudom, hogy másnak is kellek.

-         Szerintem elég sok hölgy epekedik érted. – közöttük én is harapta le a száját Amei és tette hozzá magában.

-         De aki nekem kell az úgyis másé…ez van megtanultam vele élni.

-         És ki kéne neked? – kérdezte izgatottan és egyben búsan a lány.

-         Azt nem fogom neked elmondani, de talán majd legközelebbi beszélgetésünk során, mivel már végeztem. Viszlát.

-         Bye.- azzal szomorúan lehajtotta fejét és várta hogy megérkezzen a masszőr.

A hajó bárja:

-         És a színpadon… BEYONCÉ! – a konferáló lelépett a színpadról és az énekesnő máris rázendített egyik slágerére

-         Szia Paul! – ült le a férfi mellé Léna. Paul éppen akkor öntött a garatra jó sok italt.

-         Áh Léna! Szia! – szólt kicsit bágyadtan Paul

-         Valami baj van? – kérdezte Léna és belenézett Paul szemébe, aki meglepő módon elkezdett sírni. – Jesszus Paul mi a baj?

-         Amei… Utál engem… soha nem is szeretett. – mesélte Paul elcsukló hangon

-         Ugyan Paul! Amei imád téged… soha senkit nem szeretett úgy, mint téged…

-         De igen Léna! Hát nem veszed észre, hogy bámulja azt a bájgúnárt?

-         Mégis kiről beszélsz Paul? – nézett Léna értetlenül Paulra

-         Hát Ralph… - tört ki Paulból és a pultra borulva sírt.

-         Értem… értem már… most jól figyelj rám Paul. Bemész a szobátokba és mikor Amei megérkezik öleléssel, és csókkal fogadod. Hidd el meg fog törni…

-         Kösz Léna! Kösz… - azzal Paul felállt a pulttól, fizetett és elment.

Léna hátradőlt székében és arra gondolt: „Milyen jó tanácsadó vagyok” Majd leszállt a székről kifizette az italt és akkor:

-         Stifler? – Stifler egy csapatnyi hölgy körébe érkezett meg, akik csókolgatták és ölelgették ő meg csak önfeledten nevetett. Aztán meglátta Lénát és odament hozzá.

-         Szia cica! Te is beszállsz?

-         Menj a francba Stifler! – ordította Léna és kivágtatott a bárból és a hajó orrában ahogy egyedül és magányosan ült megjelent Peter a szívtipró. Aki mind Lénának mind pedig Ameinek is bejött.

-         Szia édes! – ült le Léna mellé

-         Kérlek Peter hagyj békén! – fordult el a lány a macsótól

-         Mi a baj szépségem!

-         Egy pasi tönkre tesz, eldob és megalázz. Stifler nagyon bejött, de ma rá kellett jönnöm, hogy…

De a szó fennakadt száján mivel Peter megcsókolta ő pedig visszacsókolt. Eközben Amei érkezett teljes estélyi díszben barátnőjét keresve és mikor megérkezett arra a pontra, ahogy meglátta legjobb barátnőjét az érinthetetlen férfival kitört belőle a sírás. Így is eléggé mélyponton volt, de most még inkább.

-         Léna… - szólt elcsukló hangon

-         Öhm… Szia Amei! Hogy vagy? – szólt Léna kicsit sem zavartatva magát…

-         Cseszd meg! – azzal Amei elrohant kabinja felé.

Léna szintúgy könnyes szemmel nézett a távolodó barátnője felé és még jobban hozzá bújt a fiúhoz akinek ingjét már könnyek áztatták.

Eközben Amei beért a szobájába és levetette magát az ágyra…nem tudta, hogy-hogy tehette ezt vele az akit a legjobb barátnőjének nevezett. És miközben ezen rágta magát hangokat hallott maga mögött és felkönyökölt az ágyról. Ekkor valaki kilépett a szoba egyik sarkából.

-         Jesszusom! – kiáltott a lány és próbált elhúzódni, de ekkor észrevette, hogy nem kellene megijednie Paul volt teljes valójában bár pia szagú valójában…

-         Szerelmem! – nyögte és próbálta megcsókolni a síró lányt.

-         Kérlek most ne! – tolta el magától rámenős párját, de az nem tágított.

-         Kérlek hallgass meg! Tudom, hogy nem szeretsz! Ezért figyelj most egy kicsit rám is!

-         Miket beszélsz itt! Ne viccelj tudod jól, hogy szeretlek. – védekezett a lány, de teljesen hiába szavain átszűrődött, hogy nem mond igazat.

-         Tudom jól amit mondok ne próbáld tagadni! – és megszorította Amei csuklóját.

-         Kérlek engedd el! – szólt nyugodtan a lány.

-         Nem engedem még a szemembe nem mondod, hogy Azt szereted és nem engem – erőszakoskodott a férfi.

-         Nem mondhatok olyat ami nem igaz és nem ismerek Azt nevű embert. – bár tudta, hogy kire gondol Paul, de nem merte magának bevallani, főleg nem neki.

-         Ne szórakozz velem! Én mindig szerettelek, de Te nem. Én mindent megadtam neked és csak azt kértem cserébe, hogy szeress egy nagyon kicsit, de Te nem Te akkor sem…pedig nem kértem sokat, de neked Az kellett Az aki rád sem néz aki átnéz rajtad…kiért Téged Amei, mond ki?

-         Nem érzek iránta semmit, hidd már el! – ordította a lány.

-         Ne hazudj! – és a férfi elengedte a csuklóját, hogy pofon csaphassa, de Amei kitért az ütés elől.

-         Ezt, hogy képzelted?? – üvöltötte és kirohant a szobából – GYŰLÖLLEK!!!GYŰLÖLLEK!!!

Nem látta hova fut csak rohant ahova a lába vitte nem nézett semmit, mindaddig míg nem ment neki valakinek.

-         Bocsánat! – sírta és már ment is volna tovább, de vissza fogták.

-         Mi a baj? – és ekkor vette észre, hogy ki is az akinek neki ment.

-         Ralph! – zokogott fel még hangosabban Amei – Most nem szeretnék senkivel sem beszélgetni.

-         De azt mondtam neked, hogy ha legközelebb találkozunk elmondom, hogy ki az akiért a szívem dobban!

-         Jajj, kérlek, ne most!

-         De most akarom, mert azt akarom, hogy tudd, hogy ki az.

-         De nem érdekel!

-         De Te vagy az! – nyögte ki a férfi.

-         Tessék?

-         Szeretlek.

-         Ne akarj becsapni, nincs kedvem még egy csalódáshoz.

-         Nem hazudok. – suttogta Ralph Amei fülében és ajkaival édes bilincset kötött az Ő szája és a lány szája között.

Amei ösztönösen átkarolta a fiú nyakát, hogy érezze a szeretett férfi minden mozdulatát. Nem akarta elhinni, hogy létezik ilyen, hogy egy csapásra minden ilyen szép lehet, azt hitte, hogy egy érzéki csalódás. De nem az álom nem ilyen valóságos, az álom nem ilyen megfogható…ez a valóság.

-         Én is szeretlek. De még milyen régóta.

-         Ennek igazán örülök. – nem tudom, hogy mi lett volna velem ha nemet mondasz.