9. fejezet – Istenek ajándéka

Amikor az elfek falujához értünk gyönyörű látvány tárult szemünk elé. A táj és a házak szebbek lettek, mint régen voltak és öröm volt látni, ahogy Murald lakói is segítenek az újjá építésben. Hajnalban érkeztünk meg a faluba és egyből felkerestük Aihylat, aki palotájában várt minket.

-         Barátaim! Mi történt veletek? – kérdezte mikor meglátta mocskos ruháinkat és sebesüléseink.

-         Cecillia Edonerben van. A király testében uralkodik… - válaszoltam gyorsan és már indultam volna, amikor Aihyla elkapta a kezemet és megrázta fejét

-         Willow… Cecillia két éve halott…

-         Mi? – néztünk az elfre mindannyian. Aeren levegő után kapkodott és gondolom neki is az járt a fejében, mint nekem. Ha nem Cecillia mászkál a király testében akkor kicsoda?

-         Jól hallottátok… magam öltem meg. Biztos vagyok benne, hogy halott. Miután meghalt elégettük a testét. Ezt még ő sem élhette túl…

-         Na de akkor ki volt az? Ki az, aki a király testét használva átveri a népet? – kérdezte Xiiro rettenetesen felháborodva.

-         Nem tudom Xiiro… ne haragudjatok, de fogalmam nincs ki lehet az… Talán egy alakváltó, akár csak Cedra, vagy egy varázsló… - vonta meg vállát Aihyla, aztán visszasétált trónjához

-         Ne haragudjatok, de nem érünk rá ezzel foglalkozni. Aihyla ígérd meg nekem, mint barátodnak, hogy elmész az álkirályhoz és beszélsz vele.

-         Rendben Willow… megígérem neked.

-         Köszönöm. Akkor mi indulunk!

♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ékkő hátán éjjel és nappal folyamatosan utaztunk, ám a harmadik napon mikor egyre közelebb értünk célunkhoz Ékkő nagyon elfáradt így le kellett pihennünk. Egy csendes és békés kis erődbe szálltunk le. Ahol Xiiro és Aeren elindultak vadászni, míg Paul egy kis tűzifáért indult. A fiú és én kettesben maradtunk.

-         Mond csak, hogy hívnak idegen? – kérdeztem érdeklődve és leültem a földre

-         A nevem Wi… Warren… - válaszolt egy kis habozás után

-         Rendben Warren és mióta szolgálsz a hercegnek?

-         Gyerekkorom óta. Nagyon jó barátok voltunk és a mai napig összetartunk.

-         Aha… és miért küldött a herceg értem?

-         Mert nagyon hiányzol neke… neki… - megeresztett egy enyhe mosolyt és hosszú fekete haját kezdte el birizgálni. Volt egy kis borostája, de szeme égszínkék volt. Rendes fiúnak tűnt, de nagyon furcsán viselkedett és mintha nem nagyon tudta volna, hogy mit akar. – szerintem szerelmes beléd…

-         Ugyan… egy ilyen ostoba parasztlányba, mint én? Aki még csúnya is és tudatlan is. Kötve hiszem, hogy William herceg pont belém lenne szerelmes.

-         Akkor miért indultál el egyből érte, amint megtudtad tőlem, hogy ő küldött érted?

-         Mert öhm… - rögtönöznöm kellett. Igazából még most se mertem bevallani, hogy szerelmes vagyok a hercegbe és az hogy akkor megcsókolt a világot jelentette nekem. – Mert a hercegnek kell a trónon ülnie és nem az árulónak…

-         Nem vagy csúnya… - szólalt meg hirtelen Warren és egyenesen rám nézett.

-         Tessék?

-         Szebb vagy, mint bármely virág a földön.

-         Hát én… nem is… köszönöm, de miért mondod ezt nekem? – kérdeztem, és ahogy a férfi szemébe néztem egy pillanatig olyan érzésem támadt, mintha a herceget látnám, de ő nem lehetet. Hiszen William szeme éjfekete volt. – Ne haragudj, de olyan vagy, mint a herceg csak a szemed…

-         Igen Willow vak vagyok. – szólalt meg váratlanul és én nem is tudtam, mit mondjak.

-         Na de… én sajnálom, nem akartalak megbántani.

-         Semmi baj… először senki nem veszi észre. Három éve vakultam meg. Amikor elkaptak. Megvakítottak. Így nem láthatom a földi szépségeket. – Felém, nyújtotta kezét és megérintette az arcomat. Apró mosoly jelent meg arcán és én egyre csak pirultam és pirultam. Nem értettem miért teszi ezt ez a férfi Warren. Ám azaz érzésem, hogy ő a herceg nem lankadt csak egyre hevesebb lett bennem.

-         Warren… én… te vagy William? – kérdeztem és csak reménykedtem csak hogy szép választ kapok.

-         Én… igen én vagyok az szerelmem.

-         Úristen! – hátrébb húzódtam és könnyes lett a szemem. – Miért hazudtál nekem?

-         Csak a tündék tudják visszaadni a látásom… - szólt William és óvatosan közelebb húzódott. Szörnyű volt látni, hogy csak tapogatózik a semmibe. Megfogtam hát a kezét, és mellé ültem. Arcomra tette mind a két kezét. Én pedig vártam. – Megváltoztál…

-         Felnőttem William… - válaszoltam halkan és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.  

-         Miért sírsz… szerelmem? – nem bírtam tovább tartani magam. Óvatosan közelebb hajoltam, aztán megcsókoltam és ő is visszacsókolt. Olyan tüzesen és vadul csókoltuk egymást, hogy alig tudtunk elválni. Aztán nagy nehezen elengedtük egymást mire William megszólalt – Azt hittem, hogy soha többé nem találkozunk már.

-         Én is…

-         Mi folyik itt? – hallottunk egy dermesztő hangot, ami sem Xiiro, sem Aeren, sem Paul hangja nem volt. Lassan megfordultam és egy magas nőt pillantottam meg, aki rózsaszín ruhában volt és kis szívecskék úszkáltak körülötte. Felálltam és felsegítettem Williamet. Azonnal tudtam kivel, van dolgunk. A szerelem Istennővel Ameiel.

-         Willow ki ez? – kérdezte William és megfogta a kezemet

-         Amei nagy megtiszteltetés, hogy láthatunk, de mit keresel itt? – kérdeztem és mosolyogva figyeltem a furcsa Istennőt, aki ugyan mindegyik közül a legszebb volt, de egyben a legérdekesebb is.

-         Nélkülem buliztok? Ez így nem jó. – legyintett az Istennő és már épp akart valamit mondani mikor visszatértek Aerenek.

-         Maga meg kicsoda? – kérdezte Paul, aztán ránk nézett – Willow mi folyik itt? Mért fogod az idegen kezét?

-         Áá, szerelmi perpatvar… Imádom! – azzal Amei leült egy érkező rózsaszín gomolyfelhőre.

-         Ő nem a szerelmem! – kiáltottam el magam – Az én szerelmem az aki mellettem áll.

-         Ez a vak fiatalember… hát jól nézz ki… átadhatnád kedvesem… - mosolygott Amei és közben furcsa mozdulatokat tett. Aztán hátra dobta sárga haját és kecsesen nézte zöld szemeivel Williamet, aki nem nagyon tudta éppen mi is történik.

-         De most komolyan… ki ez? – kérdezte Xiiro, mire mindenki csak megrázta a fejét. Én magam Paul felé fordultam és elmondtam neki, hogy ő William és azért megyünk a tünde völgybe, mert ott visszaadhatják a látását.

-         Jaj kedvesem, azért nem kell a tündékhez menni… - legyintett Amei és felállt mire a kis felhő szétpukkant. – Selejt áru… na… szóval rajta senki nem segíthet.

-         Micsoda? – néztünk egyszerre Ameire, aki ettől egy kicsit megszeppent

-         Miért néztek így rám? Ez az igazság…

-         Nem… nem…. Ez nem igaz! – szólalt meg Aeren és megrázta a fejét – a tündék tudnak segíteni. Nekem is ők segítettek, mikor elvesztettem a hallásomat.

-         Maga át akart minket verni? – néztem az Istennőre dühösen és arra gondoltam, bárcsak egy egyszerű halandó lenne, hogy jól elverhessem.

-         Ne legyetek már ilyenek! – nevette el magát a nő és megint legyintett egyet. – Igazság szerint én is meg tudom gyógyítani. – vonta meg vállát, aztán körmeire nézett majd rám – de cserébe kérek valamit…

-         Jaj ne, már megint! – szólaltunk meg egyszerre és dühösen néztünk az Istennőre

-         Ugyan gyermekeim… hallgassatok meg… Arról lenne szó, hogy szeretném, ha elhoznátok nekem Hubaldot.

-         Az Istent? Mért nem mész hozzá magad? – kérdezte értetlenül Paul, mire Aeren hasba vágta a fiút

-         Nem az Istent… butuskáim! – legyintett az Istennő és leírt egy kört a kezével mire megjelent egy rózsaszín szív benne egy szőke hajú gyermekkel, aki egy férfi kezében volt

-         A gyermeket? Minek ő neked? – kérdeztem és én is ugyan olyan értetlenül, néztem most az Istennőre, mint az előbb Paul

-         Ő a fiam… kedvesem. Azaz ostoba Zuka elragadta tőlem mikor megszületett.

-         De miért Hubald a neve? – kérdezte Xiiro

-         Mert Hubald és az én gyermekem. Különleges ereje van. Zuka azért lopta el tőlünk, hogy a gyermekünk segítségével minden háborút megnyerjen. Most Hjalqoe felé tartanak.

-         A törp királysághoz? – kérdezte William és végre hosszú idő után megszólalt

-         Igen szépségem, de még nem fejeztem be… nos! Mikor a Zuka csatába indul előtte, elmondja Hubaldnak a kívánságát, aztán ott hagyja a sátorban, ahol két őr vigyázz rá. Na most. Zuka holnap éri el a törp királyságot, de csak másnap fog támadni. Szeretném, ha amint elmegy, megszereznétek a gyermekem. Én pedig visszaadom William herceg látását.

-         Rendben van… - bólintottam rá és már épp nyújtottam volna a kezem, amikor William elkapta, és halkan megkérdezte

-         Biztos, hogy ezt akarod?

-         Igen… teljesen biztos! – válaszoltam és a kezemet nyújtottam az Istennőnek. Aki azonnal kapott a lehetőségen. Majd megfogta William arcát, lecsukta két szemét, aztán ismét kinyitotta. William hirtelen felkiáltott

-         Látok! – ordította el magát, ám szemei még mindig kékek voltak. Felém fordult és elmosolyodott, majd odarohant hozzám és jó szorosan átölelt.

-         Helyes, akkor indulás! – azzal Amei kettőt pislantott és minden elsötétült előttünk.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Hjalqoe a törpék hatalmas királysága bejárata egy hatalmas barlang szája. Úgy tartják, hogy a barlang levezett az alvilágba ahol a sötétség és a halál Istene Rutsabu uralkodik. A törpék a szolgálói és minden kívánságát teljesítik. Cserébe az Isten mindent megad nekik, amit csak kérnek, de főleg védelmükről gondoskodik. Hjalqoet még soha senki nem tudta legyőzni, sem Isten, sem elf, sem ember, sem tünde, sem tündér, sem ork. Ám most egy új sokkal erősebb valami tart a királyság felé. Zuka és a fekete sereg. Kezükben egy pusztító fegyverrel, aki két rendkívül erős Isten szerelméből született. Amei és Hubald gyermeke az ifjú Hubald most tíz éves és Zuka akkor rabolta el anyától, amikor még egészen apró volt és az óta pusztító fegyverként használja. Hubald mit sem tud arról, hogy honnét is érkezett így Zukát hiszi apjának és minden kívánságát epekedve várja.

 Hjalqoe. Itt értünk földet mikor újra minden világos lett előttünk. Pontosan Zuka sátra mögött huppantunk le és mikor meghallottuk a lépteket beosontunk az egyik közeli bokorba.

-         Nincs itt senki nagy uram! – szólt az őr és visszasétált a bejárathoz.

Mi pedig fellélegeztünk, aztán szép halkan kicsit beljebb húzódtunk az erdőbe, mivel csak hajnalban foghattuk el a gyermeket mikor Zuka egyedül hagyta a két őrrel. Nagyon egyszerű tervünk volt. A két őr figyelmét eltereli Aeren, akit virágos ruhába öltöztettünk.

-         De miért pont én? – ordított Aeren dühösen és úgy kellett lefognunk mire végre abbahagyta az őrjöngést.

-         Jó akkor majd én… - szóltam és lehajtottam fejem. – Szóval én elterelem az őrök figyelmét, és ide csalogatom őket, ahol odaadjuk őket Ékkőnek…

-         Khm… szerelmem… - szólt William

-         Mi az? – néztem rá bágyadtan

-         Ékkő nincs itt…

-         Ja igen… persze… szóval akkor Xiiro és William ti leütitek az őröket és vigyáztok rájuk, addig én meg Aeren és persze Paul elmegyünk a kölyökért. Rendben? Mindenkinek megfelel…

-         Ha-Ha-Ha! – nevette el magát Paul én pedig dühösen néztem rá és szép halkan megkérdeztem

-         Most meg min nevetsz?

-         Csak… - már fuldoklott a nevetéstől, de nem hagyta abba – szóval… Khm… bocsánat… elképzeltelek… nimfaként! És marha vicces volt.

-         Ha-Ha-Ha! Bele ne haljak a nevetésbe – szóltam idegesen és pofon vágtam Pault, aki erre megsértődött

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Másnap hajnalban már ott guggoltam a bokor mögött és vártam, hogy Zuka távozzon. Egy arany ruha volt rajtam, amit tele tűzdeltünk fehér virágokkal.  A hajamat kiengedtük és koszorút tettünk a fejemre. Ahogy ott vártam majd meghaltam az unalomtól. Arra gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy eddig tart elmondani egy kívánságot. Amikor Zuka kilépett a sátorból felszállt aranyszőrű paripájára és elvágtatott. Kiléptem a bokor mögül és elkezdtem ugrálni és dalolászni. A virágokat a magasba dobtam és egy virágkoszorút a jobb oldalon álló őr nyakába akasztottam. Rákaptak a horogra, és mikor elkezdtem őket az erdő felé hívogatni bűvölten, jöttek utánam. Mikor pedig elértünk a táborunkhoz, ahogy a tervben is benne volt William és Xiiro mögéjük lopóztak és leütötték őket. Nyugodtan dobtam le fejemről a koszorút és hatalmas levegőt vettem.

-         Huh, a java még hátra van! – szóltam és Paul és Aeren társaságában elindultam vissza a sátor felé.

Mikor odaértünk Paul lépett be először a sátorba, aztán Aeren és végül én. A gyermek megszeppenve figyelt minket. Mi is kicsit megijedtünk ugyan is ifjabb Hubald apja sármát és édesanya tekintetét örökölte. Egy ideig csak nézett minket majd megszólalt.

-         Ti kik vagytok? – kérdezte és felállt. Aeren megragadta Paul bekötötte a kezét és a száját én pedig felvettem hátamra és már rohantunk is vissza az erdőbe. Megfogtuk egymás kezét és Ameit szólítottuk. Majd ismét sötét lett minden

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

-         Jaj édes kicsi fiam! – rohant Amei fiához mikor ismét földet értünk.

-         A néni kicsoda és miért raboltak el? Hol van a papám? – Amei kicsit elszomorodott mikor hirtelen megjelent Hubald és fiára nézett.

-         Szerbusz fiam! – köszönt és Amei mellé sétált. Ketten utáltak az ifjú előtt és az ártatlan gyermek arcát figyelték. Úgy tűnt ifjabb Hubald nem ismeri meg szüleit. Ám akkor.

-         Mama?

-         Jaj! Igen én vagyok! Gyere öleld meg anyádat!

Gyönyörű jelenet volt én pedig lopva William hercegre néztem, aki egész meghatódott a látottakon. Odasétáltam mellé és átöleltem. Arra gondoltam: Végre azzal lehetek, akit igazán szeretek. A hatalmas Hubald felénk fordult és végig mérte kis csapatunk.

-         William herceg te már megkaptad jutalmad, de a többiek még nem. – felém fordult kezét felém, tartotta, és mintha hirtelen belém csapott volna a villám a földre zuhantam. – Willow neked ajándékozom azt a hatalmat mellyel uralkodni tudsz a viharok felett. Aeren és Xiiro hatalmasságotokat jelezze, hogy nektek adományozom az alakváltás művészetét. Paul. Önnek pedig…

-         Uram kérhetnék én valamit…

-         Természetesen fiam. – bólintott Hubald és érdeklődve figyelte Pault

-         Igazából a kívánságom Amei Istennőhöz szól.

-         Ezen ne múljon! Drágám idejönnél! – szólt az Isten kedves szerelmének és az azonnal jött is karjában gyermekével.

-         Én… - Paul csak hebegett. Soha nem láttam ilyenek. Aztán nagy nehezen megszólalt – Én szeretnék… azt szeretném, hogy legyen egy gyermekem.

-         Oh, egy árvát akarsz örökbe fogadni… nemes tett ez ifjú Paul. – mosolyodott el Amei, aztán csettintett egyet mire Paul kezébe egy gyermek pottyant. Egy kislány, akinek arany tincsei voltak. Paul annyira meghatódott, hogy nem bírt megszólalni.

-         Köszönjük, hogy visszahoztátok gyermekünk, bár biztos vagyok benne, hogy Zukával még rengeteg gondunk lesz. Viszlát barátaim! – szólt Hubald majd mind a hárman köddé váltak. Mi pedig felültünk Ékkő hátára és utunkat ismét Mirirol irányába vettük.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Mikor megérkeztünk a csodás város ködbe volt burkolózva és csak az arany palota csúcsát láttuk meg. Besétáltunk a palotába és ott fogadott minket Aihyla, azonban mintha nem is ő lett volna. És félelmünk beigazolódott.

-         Aihyla halott, gyermekeim – szólt a szőke hajú elf és szomorúan lehajtotta fejét.

-         De hát mi történt? – kérdezte Aeren

-         Edoner királya megölte őt. – válaszolt a nő és sírni kezdet. – Azért borít mindent köd, mert a nép gyászba burkolózott. Cedra már útnak indult Edoner felé a legerősebb seregünkkel, hogy megölje a királyt és megkeresse William herceget.

-         Én vagyok William herceg! – állt elő szerelmem.

-         Akkor induljatok utánunk. Minél hamarabb.

Angie - Kurta Lilla