BIRODALMAM
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Köszönöm
 
♥ Liam Neeson

Liam Neeson:

 

Az észak-írországi Ballymena városkát többnyire protestánsok lakják, de akad néhány katolikus família is. A Neeson családban 1952. június 7-én, két lány után jött világra: John William, majd még egy kislány született. A négygyermekes szülők az iskolában dolgoztak, Barney gondnok volt, Kitty szakácsnő, így napközben is szemmel tarthatták rakoncátlan csemetéiket. Elizabeth, Bernadette és Rosaleen persze alaposan elkényeztették az egyetlen fiút, aki azonban valami férfiasabb dologra is vágyott: kilencévesen bokszleckéket kezdett venni egy ifjúsági klubban.

 

Ifjúsági bokszbajnok, törött orrcsonttal

Hamarosan ízelítőt kapott a ring világából, az egyik meccsen eltört az orrcsontja, amit az edzője igazított helyre, persze érzéstelenítés nélkül. Ez nem riasztotta el az ifjú öklözőt, aki hamarosan eljutott az amatőr bajnokságba, s 15 évesen Írország ifjúsági bajnoka lett. William, akit otthon Liamnak szólítottak, profi karrierről ábrándozott, de előbb tanulnia kellett. Az iskola mellett - néha helyett - gyakran járt a kisváros egyetlen mozijába, ahol hetente tíz filmet is megnézett. Főleg a westerneket kedvelte, de amikor a bevétel növelése érdekében pornókat is vetíteni kezdtek, az ifjonc inkább hazament olvasni. A középiskola elvégzése után a belfasti Queen’s egyetemre járt, fizikát és komputertudományokat tanult. De unta a biflázást, ezért elment dolgozni. Targoncakezelő volt a Guinness sörgyárban, majd sofőr, de úgy érezte, tartozik annyival a szüleinek, hogy diplomát szerez, ezért a Saint Mary’s Schoolba iratkozott be, tanárnak készült, akárcsak két nővére, de két év elteltével érezte, hogy ez nem fog menni. Közben felvette a drámaszakot is, és ez végre érdekelte, főleg az iskolai színielőadások. Az utolsó vizsgák elől azonban megfutamodott és megint munkába állt, egy építész irodájában kezelte a fénymásolót, s közben beszélt arról a kollégáinak, hogy színész szeretne lenni.



Jézus Krisztus megformálója

 

Aztán egy nap egyik kollégája a kezébe nyomott egy cédulát, és azt mondta, hívja fel a Lyric Players Theatert és kérjen meghallgatást. Pont a színház tulajdonosa vette fel a telefont, aki éppen egy Neeson korú és magasságú színészt keresett a következő színdarabhoz... Néhány évet töltött el itt, majd a dublini Abbey Theater tagja lett.
Ekkor játszott először filmen: az ír katolikus egyházi iskolák számára készült oktatófilmben Jézus Krisztust alakította.
A színházban komoly feladatot kapott, a félkegyelmű Lennie-t játszotta az Egerek és emberek című John Steinbeck-drámában, s ekkor figyelt fel rá John Boorman, aki neki adta Sir Gawain szerepét az Excaliburban. Más is felfigyelt a 193 cm magas, jóképű fiatalemberre, a nála hat évvel idősebb Helen Mirren, aki Arthur ördögi féltestvérét, Morgan Le Fayt személyesítette meg. Liamnak sem volt ellenére az érdeklődés, ami a sok együtt sörözés után végül négyéves együttélésbe torkollott. Helen egyengette barátja karrierjét, Liam az Ellis Island című amerikai minisorozatban ír emigránst alakított, egy Natasha Richardson nevű színésznő volt a partnere, akiről csak annyi emléke maradt, hogy jó étvággyal eszik, s mivel ő maga is nagy gourmand, ez tetszett neki.

Apja szelleme

 

1986-ban Kaliforniában felkeresett egy ügynököt, s amikor az megkérdezte, miben szerepelt, azt felelte, hogy Steinbeck Egerek és emberekjében. Az illető elcsodálkozott: Micsoda? Egeret játszott? Neeson nem mondta ki, amit gondolt, de végül szerencsére kapott néhány filmszerepet. Ő lett az egyik lázadó a Bountyn, majd a Lambben játszotta első főszerepét, egy bajba került fiút oltalmazó papot, Roland Joffe Missziójában egy jezsuita atyát személyesített meg, az Ima egy haldoklóértban szintén reverendába bújt, a Holtbiztos tippben Clint Eastwood partnere volt.

 

Ez utóbbi mozihoz keserédes emléke fűződik. Egy riportban elmesélte, hogy amikor apja meghalt, és a gyászszertartás után kivitték a templomból a koporsót, az egyik gyászhuszár odament hozzá, és megkérdezte, hogy tényleg együtt filmezett-e Eastwooddal. - Szerintem apám szelleme kuncogott odafenn - kommentálta az esetet. Aztán ígéretes szerepajánlatot kapott: a Holt költők társaságának kiszemelt rendezője, Jeff Kanew őt választotta a tanár szerepére. Videoszalag őrzi a próbafelvételt, amikor a pedagógus a carpe diem jelentőségét magyarázza tanítványainak, s ez a briliáns jelenet kézről kézre járt Hollywodban. A rendezőt azonban Peter Weirrel helyettesítették, aki Robin Williamst választotta a főszerepre. A próbafelvétel azonban nem veszett kárba, mivel több rendező figyelmét felhívta Neesonra. Cher és Dennis Quaid mellett A gyanúsítottban például gyilkossággal vádolt, süketnéma hajléktalant alakított. - Legalább nem kellett megszólalnom, így senki sem cikizett az ír akcentusom miatt - jegyezte meg később.

 

 

A nagy áttörés

A nagy áttörés 1990-ben következett be Neeson számára, amikor Sam Raimi Darkman című mozijának főszerepét alakította. A film kritikai és közönségsikert aratott, Liam mégis inkább a színpadot választotta, a Broadwayn debütált Eugene O’Neill Anna Christie című darabjában, amiért Tony-díjra jelölték. A szerep két nagy változást hozott az életében: a hírhedt agglegény, aki olyan hírességekkel folytatott románcot, mint Brooke Shields, Barbra Streisand, Sinéad O’Connor és Julia Roberts, ezúttal tényleg elvesztette a szívét, s így volt ezzel darabbeli partnere is, Natasha Richardson, aki kétéves házasság után beadta a válópert, otthagyta angol producer férjét, Richard Foxot és a jóképű ír karjaiba omlott. - A száraz humora fogott meg elsőnek, meg belőle sugárzó nyers, őszinte szexualitás - vallotta be az ifjú nej, aki saját bevallása szerint „őrülten, szenvedélyesen” szerelmes párjába. 1994-ben összeházasodtak, s Neesont többé nem illethették azzal a jelzővel, miszerint ő Írország válasza Casanovára. Egy évvel később megszületett első gyermekük, Michael, majd a rákövetkező évben világra jött Daniel.

 

 

Spielberg Schindlere

A másik nagy változás Steven Spielberg nevéhez fűződik, akinek felesége, Kate Capshaw és anyósa megnézték az előadást, s Neeson alakítása olyan hatással volt rájuk, hogy mindketten nyaggatni kezdték a rendezőt, csakis Liam lehet Oskar Schindler. Spielberg is elment a Broadwayra, s egyetértett a nők választásával. A rendező a szerep érdekében ugyan kezdetben sikertelen hízókúrára fogta, de végül a színész karcsún is nagyszerű alakítást nyújtott, a filmre Oscar-díjak záporoztak - pontosan hét - ám az arany szobrocskát helyette Tom Hanks vehette át a Philadelphia AIDS-es ügyvédjéért.
Neeson nem keseredett el, hanem tovább filmezett. A Nell, a remetelányban felesége és Jodie Foster volt a partnere, a Ruby Cairóban Andie MacDowell.

 

Összeesés a premieren

Ezután egy romantikus eposz következett: Walter Scott klasszikus regényéből Írországban forgatták a Rob Royt, persze Liammal a címszerepben. A film kritikai és közönségsikert aratott, csak a bemutatót időzítették rosszul: Mel Gibson A rettenthetetlen című filmje ugyanekkor jelent meg a mozikban. Aztán megint egy nevezetes ír következett, Michael Collins, az ír köztársasági hadsereg vezetője, aki nemzeti hős Írországban. A partnerei jó barátja, Aidan Quinn, és egykori kedvese, Julia Roberts voltak. - Ez csak megkönnyítette a szerelmi jelenetek hiteles eljátszását - tréfálkozott Neeson, de Natasha nem igazán értékelte ezt a humort. A film nagy sikert aratott, a velencei filmfesztiválon Liam elnyerte a legjobb férfialakítás díját, de nem tudta személyesen átvenni, mivel a premieren összeesett, egy padovai kórházba szállították, ahol vastagbélműtéten esett át. - Teljesen egészséges vagyok, nem tudom, mi történt. Hamar felépültek, egy 8 centis vágás maradt a hasamon, és lefogytam, megint olyan farmert hordhatok, mint 25 évesen.
Liam a színpadot sem hanyagolta el, a Judas’ Kiss című darabban a homoszexuális Oscar Wilde megformálása nagy kihívást jelentett a kétségtelenül heteroszexuális színésznek, de persze ennek is megfelelt.

 

Harc a Baljós árnyak szerepéért

Amikor Hollywoodban terjedni kezdtek a pletykák, hogy George Lucas szereplőket keres új Csillagok háborúja-filmjéhez, Neeson azonnal belelkesedett. 25 évesen Belafastban látta az első filmet, mivel Lyric Theatre-beli színésztársai annyit beszéltek róla, hogy elment a moziba. - 1977-ben naponta robbantak bombák Belfastban, a moziban viszont olyan csodálatos kétórás utazásban volt részem, amilyet csak legmerészebb fantáziámban tudtam elképzelni. Liam megkörnyékezte a szereplőválogatásért felelős Robin Gurlandot, aki biztosította róla, hogy nála első helyen áll a listán, de Lucas Qui-Gon Jinn jedi mester szerepére 60 év körüli színészt akar, mint amilyen Alec Guinness volt az első filmben. Aztán Lucas mégiscsak találkozott Neesonnal, elbeszélgettek a családról és az élet dolgairól, s egy szó sem esett a filmről. Liam már távozóban volt, amikor visszafordult és azt mondta: Mindenáron benne szeretnék lenni a filmedben. Ez hatott, Lucas húsz évvel megfiatalította a karaktert, amely a történet középpontjába került. A ginben (Jinn) az Obi-Wan Kenobit alakító Ewan McGregor volt a tonik - legalábbis Neeson szerint, aki persze jól együttműködött fiatalabb kollégájával. A Baljós árnyak vegyes visszhangokat váltott ki, de a közönség és a kritika egyaránt elismerte Neeson kiváló alakítását.
E filmmel egy időben forgatta a Victor Hugo regénye alapján készült Nyomorultakat. Ide-oda ingázott a forgatási helyszínek között, de mint megjegyezte, egy jedi lovagnak ezt is ki kellé bírnia.

 

A legdinamikusabb férfiak egyike

A komoly alkotás után egy könnyedebb következett: a Zsaru pánikban című filmben Neeson Sandra Bullock oldalán komédiázott. Minden jól alakult, amikor 2000. július 11-én a Harley Davidsonjával hazafelé tartó színész elé ugrott egy szarvas, a motor felborult, Liam eltörte a csípőjét, de néhány műtét árán szerencsésen megúszta a balesetet. balesetet. Igaz, kedvenc dzsekijét, amelyet Steven Spielbergtől kapott, szét kellett vágni, de a színész a két darabot is őrzi a szekrényben... Nem csak felesége és fiai örültek annak, hogy Neeson felépült, Martin Scorsese rendező is boldog volt, ugyanis őt szemelte ki New York bandái című, az 1860-as években játszódó filmjében a Leonardo DiCaprio alakította Amsterdam Vallon apjának szerepére, aki szembeszáll Hentes Billel és embereivel, ugyanis azok kővel dobálják az ír bevándorlókat. Bill kisfia szeme láttára öli meg Vallont, a „papot”, és ez a kiindulópontja az ifjabb Vallon bosszúhadjáratának…

 

Richard Curtis, a Négy esküvő és egy temetés forgatókönyvírója úgy döntött, éppen ideje, hogy rendezzen is, ráadásul első filmjéhez sztárokat szedett össze. Hugh Grant, Emma Thompson, Alan Rickman mellől persze Liam sem maradhatott ki, az Igazából szerelemben özvegy férjet alakít, akinek nyolcéves mostohafia a gyász mellett azért is van kikészülve, mert odavan az egyik iskolatársnőjéért, míg Daniel, a papa nem tagadhatja, hogy Claudia Schiffer iránt epekedik. A jópofa vígjátékban Liam partnere a tehetséges Thomas Sangster volt, akivel könnyen megtalálta a hangot, hiszen a gyerekszínész alig volt idősebb saját csemetéinél.

Kinsey, a szexológus, Gottfired, a keresztes lovag

 

Következő filmjének rendezőjével, Bill Condonnal szintén megtalálta a hangot, bár ezt a forgatást komoly kutatómunka előzte meg. Neeson Alfred Kinsey szexológust alakította, és a figura hiteles megformálása érdekében meghallgatta a professzor magnóra rögzített előadásait, elutazott a Kinsey Intézetbe, egyszóval beleélte magát a biszexuális kutató lelkivilágába. Bár alakítását a kritikusok Oscar-esélyesnek minősítették, a még mindig prűd filmakadémia hanyagolta a filmet, a Los Angeles-i filmkritikusok viszont díjazták színészi teljesítményét.
Neeson csak egy kicsit bosszankodott a konzervatívok miatt, hiszen már a zsebében volt az újabb szerződés: Ridley Scott Mennyei királyságában ismét egy egykor létezett személyt, Ibelini Gottfriedet keltett életre. - Gottfried keresztes lovag, aki visszatér a Szentföldről, hogy megtalálja a fiát, Baliánt, akit Orlando Bloom alakít. - Megpróbálom meggyőzni, hogy menjen Jeruzsálembe, hiszen mindannyiunk, keresztények és muzulmánok számára a jövőt a közös, civilizált együttélés jelenti - mesélte Neeson. - Gottfried csak sokévnyi értelmetlen gyilkolás árán jutott erre a következtetésre.
Neeson meg arra következtetett, hogy még többet kell edzenie, hiszen ő tanítja fiát a kardforgatás művészetére. Ridley Scott így vélekedett a színészről: - Liam azonnal megtalálja a figurája lényegét. Bár nagyon magas termetű, mégis van benne egyfajta sebezhetőség, de az is érezhető rajta, hogy ha kell, felkap egy pallost, és azt teszi vele, amit kell.

Szerep a Batmanben, Spielberg telefonja

Neeson sosem hagyott kétséget afelől, hogy tudja, mit kell tennie, s mivel már régen vágyott rosszfiú szerepre, habozás nélkül elfogadta Christopher Nolan felkérését a Batman Beginsben Henry Ducard megformálására. Az ötödik Batman-film a legendás képregényhős fiatal éveit mutatja be. A Denevérembert Christian Bale játssza, mentorát, a rejtélyes Henry Ducard-t pedig Liam, aki harcművészetre tanítja Bruce Wayne-t, de megmutatja neki a sötét oldal hatalmát is.

 

A Csillagok háborúja harmadik részében, A sith-ek bosszújában viszont nem tűnt fel, bármennyire számítottak is rá a rajongók. Az első részben megölt Qui-Gon Jinn jedi mester A klónok támadásában legalább hangban - egy mondat erejéig - visszatér, de a harmadikban nyoma sincs… Igaz, A sithek…New York-i premierjén megjelent, Darth Vader tökéletes ellenpontjaként hófehér öltönyt viselt.
A kamera előtt viszont újra papi öltözékbe bújt, Neil Jordan Breakfast on Plutójában egy transzvesztita előadóművész (Cillian Murphy) apját alakítja, akinek csak későn jutott tudomására, hogy egy törvénytelen viszonyból gyermeke született, és amikor megismeri immár felnőtt sarját, nagy meglepetés éri...
És nemcsak a filmben, hanem a való életben is, ugyanis felesége bejelentette, hogy egy időre elköltözik otthonról. Natasha Richardsonnak nem a házasságból lett elege, csupán A vágy villamosa Blanche szerepére készül, és egy kis nyugalomra volt szüksége. Liamra maradt a két gyerek, de azért volt ideje a barátaival sörözni, és persze fogadni Steven Spielberg telefonhívását, aki Abraham Lincoln szerepét ajánlotta neki az USA 16. elnökéről szóló életrajzi filmben… Neeson elolvasta Doris Kearns Goodwin biográfiáját, amely a film alapjául szolgált, és némi kárörömmel állapította meg, hogy újabb botrányra számíthat a konzervatívok körében, ugyanis Lincoln állítólag saját nemét is kedvelte. A színész azonban csak a kamera előtt közeledik férfiakhoz, az egykori szívtipró lehiggadt, és nem kacsint ki a családi fészekből, legfeljebb kedvenc hobbijának, a műlegyes horgászatnak hódol, amellyel a Nell forgatása alatt ismerkedett meg.
Fiai kedvéért viszont szerepet vállalt a Simpson család egyik epizódjában is, 2005. májusában a The Father, The Son, & The Holy Guest Star című epizódban Sean atyának kölcsönözte a hangját.

 

 

Liam Neeson ismertebb filmjei:

Excalibur (1981)
Támadás a Krull bolygó ellen(Krull,1983)
Lázadás a Bountyn (The Bounty, 1984)
A misszió (The Mission, 1986)
Ima egy haldoklóért (Prayer for Dying, 1987)
Pajzán kísértetek (High Spirits, 1988)
Holtbiztos tipp (Dead Pool, 1988)
Amerikai vérbosszú (Net of Kin, 1989)
A nagy ember (The Big Man, 1990)
Darkman (1990)
A gyanúsított (Under Suspicion, 1991)
Férjek és feleségek (Husbands and Wives, 1992)
Páratlan prédikátor (Leap of Faith, 1992)
Felhők közül a nap (Shinig Through, 1992)
Schindler listája (Schidler’s List, 1993)
Nell, a remetelány (Nell, 1993)
Ruby Cairo (1993)
Rob Roy (1994)
A gyanú árnyékában (Before & After, 1996)
Michael Collins (1996)
Nyomorultak (Les Misérables, 1998)
Az átok (The Hounting, 1999)
Star Wars 1.: Baljós árnyak (The Phantom Menace, 1999)
Zsaru pánikban (2000) (Gun Shy, 2000)
New York bandái (Gangs of New York, 2002)
Igazából szerelem (Love Actually, 2003)
Kinsey (Kinsey, 2004)
Mennyei királyság(Kingdom of Heaven, 2005)
Batman: kezdődik! (Batman Begins, 2005)

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 FELKERÜLT AZ ARANY MADARAK NYOLCADIK ÉS KILENCEDIK FEJEZETE!

FELKERÜLT A 16 UTCA KRITIKÁJA

Angie

Felkerült öt új hír a mozi és sztár hírekbe!

 ANGIE

 

Társoldalam:

Kattints a képre a teljes mérethez!24533810

50x50 - es társoldal képem:

 

NINCS BELINKELVE! KÉRLEK TEDD MEG TE!

KÖSZÖNÖM

Hogy...
Mi...
Kell még az oldalra?

Több videoklipp
Több kép
Több animáció
Több extra
Több hír
Több fanfiction
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Music Video Codes by VideoCure.com
Legjobb oldalak
 
Nekem is ő segített

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre