3. fejezet – Vásár Edonerben

Reggel iszonyú röhögést hallottam. Villám nyugtalan volt és folyamatosan csak nyerített. Az a két őrült, akiket állítólag segítőnek kaptam, folyamatosan röhögtek. Pollor nyomtalanul eltűnt ám helyette ott ült a fűben egy meztelen férfi és próbálta magát takargatni teljesen összegömbölyödött, hogy senki semmit ne lásson belőle. Fehér rövid haja volt és szeplős arca. Szája csak egy vékony csík volt. Gyenge volt egy kicsit és remegett annyira félt.

-         Mi folyik itt? – keltem fel és a fiú mellé siettem majd ráterítettem egy takarót, amit jó szorosan maga körré tekert.

-         Aeren este megfogta a hülye kacsád vagy mid és… - Xiiro ismét röhögni kezdet, majd mikor kapott egy kis levegőt folytatta – és megcsókolta és ez lett belőle.

-         Mi? Pollor… az nem lehet – szóltam és hátrább léptem az esetlen fiú mellől, aki nagy nehezen felállt.

-         Szerbusz gazdám! – szólt még mindig remegve.

-         Tényleg te vagy az Pollor?

-         Hát az igazi nevem az Paul, de ha neked a Pollor tetszik akkor rendben van.

-         Na de… hogy lettél liba? – kérdeztem és nekem is mosoly szökött az arcomra.

-         Egy gonosz boszorkány átkozott el miután megölte a szüleimet. Azt mondta, ha bárki megcsókol, visszaváltozom. Hát így…

-         Értem… Paul…

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ismét útnak indultunk. A tájak festőiek voltak. Pollor, bocsánat Paul kapott egy kis faluban ruhát és mögöttem utazott az út során. Nagyon messze jártunk még célunktól, de nem unatkoztunk. Még aznap elértük a királyi várost Edonert és úgy döntöttünk ott pihenünk meg a határánál. Másnap reggel pedig veszünk Paulnak egy lovat és valami fegyvert. Valamint vásárolunk élelmet magunknak. Este nem történt semmi, de az én gondolataim kavarogtak. Hol a hercegen járt az eszem, hol pedig a bátyámon, de közben az is bevillant, hogy most kaptam egy új testvért Paul személyében. Olyan volt ő nekem, mint a saját öcsém egy esetlen kölyök.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Másnap korán keltünk, hogy ne abba a hatalmas tömegben kelljen vásárolnunk. A lovakat a határnál hagytuk és gyalog indultunk Edonerbe. Ám akár milyen korán is indultunk be mire odaértünk mindenhol nyüzsögtek az emberek, az elfek és a törpék. Először a fegyver boltot kerestük fel, ahol egy Melon nevű férfi fogadott minket.

-         Jó napot hölgyek! Jó napot urak! Mivel szolgálhat önöknek Melon a fegyvermester?

-         Jó napot. Egy tőrt szeretnék. – szóltam és türelmesen vártam. – Mennyibe kerül?

-         A legolcsóbb három arany a legdrágább húsz arany és két ezüst. – válaszolt Melon és várt… aztán annyit mondtam nagy hallgatás után

-         Adjon egyet öt aranyért. – letettem a pultra öt aranyat és vártam

-         Hozom, hozom. – pár perc múlva vissza is tért egy fekete tőrrel és csak annyit mondott. – Ez a legszebb törp tőr, amit az országban találhatnak.

-         Köszönjük. Viszlát! – azzal távoztunk és felkerestük a lovas üzletet.

-         Jó napot! Mit adhatok?

-         Jó napot! Egy lovat szeretnék. Tíz aranyért. – mondtam minden gondolkodás nélkül és a férfi elővezetett egy barna szőrű fehér hasú lovat.

-         Tíz arany… kiváló paripa.

-         Rendben – átadtam neki a tíz aranyat. Hála a vámpír úrnőnek kaptam tőle kerek ötven aranyat, így hatvan arannyal folytathattam utamat, pontosabban utunkat. Elvezettem a lovat és Paulnak adtam. Mondtam neki, hogy menjen vele vissza a lovakhoz és hozza a milyeinket is ide.

Aeren és Xiiro elindultak gyümölcsökért, míg én elmentem a főtérre ló eledelért és valami húsért. Nem tudhattam, hogy szörnyű hibát követek el. A főtéren iszonyú tömeg volt és a legtöbben egy pódium előtt álltak. A főtér közepén udvari bolondok szórakoztatták a kicsiket és a gyerekeket. Egy árushoz sétáltam, aki bárányokat árult.

-         Két bárány mennyi? – kérdeztem és két szélső bárányra mutattam.

-         4 arany.

-         Akkor kettőt legyen szíves. – a férfi átadta a bárányokat és tovább sétáltam a ló étkek felé, de ott olyan drága volt minden, hogy inkább nem vásároltam.

Hirtelen sikítozást hallottam a pódium felől és akkor megpillantottam őt. William herceget. Ott állt teljes élet nagyságában. Hatalmas vágy fogott el, hogy odakiáltsak neki, de nem tettem. Inkább megfordultam, de akkor olyat hallottam, amire nem tudtam nem odafigyelni.

-         Vizet, tessék! Itt a finom friss víz!  - muszáj volt megfordulnom, mivel megegyeztünk a többiekkel, hogy ha találok vizet akkor viszek.

-         Jó napot! – remegett a kezem mi közben a pénzt vettem elő

-         Jó napot szép hölgy! Mennyit kér? – kérdezte a férfi és közben mosolygott és mosolygott.

-         Két gallon vizet. Gyorsan legyen szíves.

-         Két arany lesz.

-         Tessék! Köszönöm. – Felkaptam a két vizet és elvezettem a bárányokat, amikor megláttam, hogy elkezd oszlani a tömeg.

Remegés futott végig rajtam, mert éreztem, hogy valaki figyel. Én barom pedig hátra fordultam. A herceg rögtön kiszúrt. Elindult le a pódiumról én pedig szaporázni kezdtem lépéseim. Megláttam a közeledő Xiirot és Aerent és feléjük, siettem. Aeren azonban kiszúrta ki elől menekülök. Időközben Paul is megérkezett a lovakkal.

-         Induljunk! – szóltam sietetve mindenkit. A két bárányt lovam mögé kötöttem és felszálltam Villámra.

-         Na de… Willow… miért menekülsz a herceg elől? – kérdezte Aeren. Erre Xiiro és Paul is kérdőn néztek rám.

-         Nem… nem menekülök. Csak félek. – válaszoltam és megtöröltem arcomat. Indulni akartam, de Aeren elkapta a kezemet. Most először nem a humor jeleit láttam arcán és a nevetését, hanem a magabiztosságét.

-         Beszélned kell vele. Nem futhatsz el a gondjaid elől Willow…

-         Willow. Te vagy az? – a herceg utolért és azonnal megszólított. Letöröltem a könnyeket a szememből és a herceg felé fordultam.

-         William herceg… igen én vagyok az. – feleltem a kérdésre és leszálltam a lóról. Örültem, hogy újra látom hercegem.

-         Sétálnál velem egyet Willow kisasszony? – kérdezte a herceg magabiztosan, és kezét nyújtotta. Nekem egy páncélba öltözött lánynak. Aerenre néztem, aki csak bólintott egyet.

-         Igen, de sietnem kell. – megfogtam a herceg kezét és éreztem, hogy a boldogság szétárad testemben. – Barátaim várjatok rám itt.

-         Rendben… - bólintottak egyszerre és leszálltak a lóról.

A herceg elvezetett Edoner leggyönyörűbb helyére. Ahol lila levelű bokrok voltak és aranysárga fák, amik az égik értek. Néhol egy-egy nyúl is felbukkant és mókus is rengeteg volt.

- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de miért viselsz páncélt? – kérdezte William herceg én pedig elengedtem a kezét és leültem az egyik kőre, amiből szintén rengeteg volt.

- Ez az egyetlen ékes ruhám van. – feleltem nevetve és most először mosolyogtam a herceg közelében. Sőt! Nevettem.

- Tudom már, hogy köszönjem meg a segítséged – szólt a herceg és leült mellém. Abban reménykedtem, hogy csókkal mond köszönetet, de tévedtem – Megveszem neked a legszebb ruhát…

- Oh én… nincs rá szükség. Jól érzem magam a bőrömben. – azzal felálltam és elindultam vissza a barátaimhoz. Dühös voltam. Arra gondoltam engem ez a herceg nem szeret tehát ismét tévedtem. Pedig annyira bámult, ha nem is tetszem neki, akkor miért bámult?

- Willow kisasszony várjon! Mi baj van? Megbántottam? – loholt utánam a herceg, de én csak vágtattam előre.

- Ugyan felséged… soha nem bántana meg egy lányt… csak egy olyat, mint én. Akinek nincs szép ruhája! – válaszoltam és könnyek szöktek szemembe. Ám akkor a herceg elkapta a kezem és megállított.

- Miattam ne sírj kérlek. Én nem érdemlem meg. – azzal közelebb hajolt és végül megcsókolt. Csókja édes volt, mint a méz és szenvedélyes. Sokáig voltunk így összeforrva ám mikor elengedett. Én ismét vágytam rá, de tudtam, hogy még nem lehet. Elfordultam hát tőle és annyit mondtam:

- Hamarosan visszajövök. – szóltam és visszarohantam barátaimhoz. Felültem Villám hátára és hátam mögé néztem. A herceg egy pillanat múlva mellettem állt és bűvölettel figyelt.

- Mikor láthatlak újra téged Willow? – kérdezte és én válaszoltam

- Eljön majd az ideje. – azzal elvágtattunk és nem mertem visszanézni, mert féltem, hogy fáj.

Kurta Lilla - Angie