5.fejezet – A sötétség leple

Murald egy nagy, sebzett város, aminek az a jövője, hogy elpusztítsa Edonert. Lakói gonoszak és szívtelenek. Nem gondolnak a másikra csak saját magukra. Egy közös van bennük. A szemük. Minden Muraldinak kék a szeme. Egytől – egyig. Rombolnak, pusztítanak. Nem olyan rég egy egész Elf falu tettek tönkre, amit Mirirolnak hívtak. Mirirol királynője Aihyla a pusztítás során sikerült megmenekülnie fehér tigrisével Urillelel. Urille azon ritka állatok közé tartozik melyeket egy Istenség teremtett ajándék képen. A legenda úgy tartja, hogy Aihylának, az egyik leghatalmasabb Isten Hildor a sötétség és nyugtalanság Istene udvarolt. A királynő, akibe még hercegnőként szeretett bele Hildor nem szívesen fogadta az Isten közeledését, mivel ő akkor már szerelmes volt egy emberbe. Mikor Hildor tudomására jutott, hogy Aihyla egy emberi lényt szeret elrabolta a hercegnőt, a férfit pedig megölte. A nő három hosszú éven át raboskodott Hildor háremében úgy hogy minden nap eleget kellett tennie az Istenség kívánságának. Yiara az elfek gyönyörű Istennője, azonban megtudta, hogy Hildor fogságban tartja a hercegnőt ezért megtámadta az Isten szentélyét. Hatalmas háború során, de sikerült kiszabadítani Aihylat. Hildor megadta magát, de annyira megszerette a nőt, hogy ajándékot adott neki. Ez volt Urille, aki arra hívatott, hogy a királynőt mindentől megvédje. Ezt tette akkor is mikor Murald népe megtámadta Mirirolt. Urillen kívül még három állat létezik, amit Isten teremtett földi szerelmének. Egy óriási nemes sas Iuta, amit Varor, a hatalom Istennője teremtett szerelmének a Fekete Hercegnek, aki mindennél gonoszabb volt. Jaere az óriáskígyó, amit Xes, a béke Istene teremtett Bollinának, az Édenkert tündéjének. Valamint Cirill a Voltrex, amit Qerenek a Muraldiak vezérének teremtett a mészárlás sötét Istennője Eelir. Qeren volt az egyetlen földi lény, aki elfogadta egy Istennő szerelmét. Qeren, a muraldiak vezetője… a bátyám édes lelkének gyilkosa. Qeren… akit meg fogok ölni!

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ékkő és én egy tisztáson álltunk meg. Ékkő elment vadászni, míg én úgy döntöttem, hogy fürdök a közeli tóban. Békés volt a táj, de már nem tudott lenyűgözni mivel a sötétség és a gonoszság annyira beleitta magát szívembe. Egy kis idő után zajokat hallottam. Megfordultam és egyenesen az erdőre néztem. Új szememnek hála bármit megláttam, így egy kis idő után megszólaltam:

-         Jöjj el Aihyla… előlem, nem kell bujkálnod! – a szőke hajú elf kilépett rejtekéből és barna szemei csak úgy izzottak a dühtől. Mellette lépkedett hatalmas tigrise Urille. Aihyla magas és kecses volt. Úgy lépdelt akár egy hosszú lábú madár. Ránéztem és elmosolyodtam.

-         Ki vagy te? És honnét tudod a nevem? – kérdezte és felemelte Íját egyenesen rám célzott.

-         Ismerlek és kész… Willow vagyok a legyőzhetetlen.

-         Ha – Ha – Ha! – nevette el magát Aihyla és még jobban, megfeszítette íját. Urille úgy nézett rám, mint a vadra, akit be kell cserkésznie. – Legyőzhetetlen mi? – kérdezte és tovább nevetett. Kimásztam egy bokor mögé és felvettem ruhámat páncélom és kardomat.

-         Úgy van… és most, ha megengeded, megyek… - indultam volna ám Aihyla elkapott hajamnál fogva és a földre rántott.

-         Soha nem láttam ilyen fiatal lányt, fehér hajjal… - szólt és nagyon dühös volt. Én nagy nehezen csettintettem egyet mire szinte azonnal megjelent sárkányom és Aihyla azonnal meghátrált. – Sárkány harcos vagy?

-         Én nem, de akitől Ékkő van ő az volt…

-         Volt? – nézett rám értetlenül Aihyla és még hátrébb húzódott a hatalmas sárkánytól.

-         Igen, megöltem. Merre tartasz? – kérdeztem és nagy nehezen felálltam, aztán felmásztam sárkányom hátára. 

-         Muraldba… megölöm a pokolfajzatokat…

-         Nagyszerű… én is arra tartok. Menjünk hát együtt, de… Qeren feje az enyém.

-         Rendben, hajnalra ott leszünk!

-         De a te tigrised nem tud repülni…

-         Nem bizony, de gyorsabban fut bármilyen állatnál… - azzal Aihyla felszállt Urille hátára és egy szempillantás múlva már el is tűntek.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Sötétedett, de mi hajthatatlanul haladtunk előre. Félelmet nem ismerve. Én az égen szárnyaltam Ékkő hátán, míg Aihyla a földön ’repült’ Urille hátán. Egy kis idő után szörnyű fekete köd lett úrrá a tájon. Mivel én nem láttam semmit Ékkővel le kellett ereszkednünk a földre és Aihylaval tartani. Így egy kicsit lelassult a tempónk. Hosszas hallgatás után Aihyla megszólalt:

-         Mi bajod az Muraldiakkal? – kérdezte érdeklődve, és közben éreztem, hogy hol fehér hajam hol fekete szemeim, nézi.

-         A bátyámat olyanná tették, mint amilyenek ők. Nekem ennyi, de alkut kötöttem Lianaval a sötétség erdejének vámpír úrnőjével. Én elviszem neki Qeren fejét ő pedig segít nekem meg… oh te jó ég!

-         Mi a baj? – kérdezte rémülten Aihyla

-         Elfelejtettem az igazi célomat. Mi történik velem?

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Liana kastélyában eközben zajlottak az események.

-         Hamarosan mindent elfelejt és csak arra fog emlékezni, hogy el kell nekem hoznia Qeren fejét és a végén… ha-ha-ha… olyan gonosz lesz, mint én. Ám míg ő gonosszá válik én újra szép leszek és Reror mellett lehetek… ha-ha-ha! OSTOBA LIBA!

 Kurta Lilla - Angie