4. fejezet – Az ékkő

Annyi időt töltöttünk a királyi városba, hogy mikor az átlépési helyhez értünk úgy döntöttünk lefekszünk és alszunk egy jót. Az éjszaka kellős közepén azonban felkeltett Paul kiabálása.

-         HAGYJON BÉKÉN! – ordította. Nagy nehezen felkeltem és láttam, hogy Aeren és Xiiro nyomtalanul eltűntek, míg Paul egy hatalmas tömzsi fickó kezében vergődött, aki a nyakánál fogva a föld fölé emeli. Nem haboztam. Elő húztam kardomat és a férfi elé léptem. Különös volt. Szürke szemei és hatalmas ajkai kifejezőbbek voltak mindennél. Egyenesen rám nézett. Láttam térdében Paul tőrét és tudtam, hogy kemény ellenféllel van dolgom.

-         Engedd el a barátom! – szóltam magabiztosan és fejem fölé emeltem a kardom, amitől sokkal erősebbnek éreztem magam.

-         Mi a baj kislány? Nincs itt a herceged, hogy megvédjen? – szólalt meg érdes hangján. Tudtam, hogy látja, hogy félek tőle, de sehogy nem értettem honnét tud a hercegről. Hatalmas bömbölés hallatszott. Ekkor megértettem. Ez egy sárkány harcos a király egyik embere.

-         A király küldött? – kérdeztem, és lejjebb engedtem kardomat.

-         Igen kicsi lány. Egyszer mondom el. Hagyd békén a herceget, vagy ez a mitugrász meghal. – a férfi megfordult és elindult. Nagy hiba volt tőle. Olyan nagy düh áradt szét bennem, hogy nem is gondolkodtam. A kardot hátába vágtam. Először remegni kezdet, aztán elengedte Pault, aki azonnal mögém rohant. Földre rogyott és hirtelen porrá vált, de a kardom ott maradt. Odasétáltam és kihúztam a kardot a földből. Ahogy megérintettem a kardot kétszer olyan erősnek éreztem magam és kétszer olyan gonosznak és kegyetlennek. Nem értettem mi történik.

-         Paul… ezzel még nincs vége. Szedd össze a csomagokat. Mindjárt itt leszek! – hatalmasnak és végtelenül erősnek éreztem magam. Bementem az erdőbe és egy jó ideig nem tértem vissza. Közben Paulhoz megérkezett Aeren és Xiiro.

-         Paul… hol van Willow? – kérdezte Xiiro

-         Hát… először megölt egy férfit, aki porrá vált és utána… bement az erdőbe és még nem ért vissza. – Paul csak hebegett habogott nem értett semmit abból, ami történik – Azt mondta, pakoljak össze mindent.

Ismét óriási ordítás hallatszott az erdőből, de most közelebb a három alakhoz. Kirontottam az erdőből egy hatalmas kantárral kezeim között és mögöttem ott jött, azaz óriás. A férfi sárkánya, aki midőn legyőztem a gazdáját az enyém lett. Éjfekete volt és hatalmas vörös szemei csak úgy ragyogtak az éjszakában. Óriásiak voltak szárnyai. Aeren, Xiiro és Paul szája tátva maradt, aztán Xiiro megszólalt.

-         Te megöltél egy sárkány harcost?

-         Nem is akár melyiket drágám… - szólalt meg Aeren és eggyel közelebb lépett hozzám – Nem emlékszel erre a sárkányra?

-         Úristen! – Xiiro megvetően nézett rám – Te megölted a királyi hadtest vezetőjét Fullert, akit még soha senki nem győzött le…

-         Drága barátom én nem csak, hogy legyőztem, de egyből meg is öltem – a gonoszság szólt belőlem és jó érzés volt. Hatalmasnak éreztem magam.

-         Mi van veled Willow? Jól érzed magad? – kérdezte Paul és kérdőn nézett rám

-         Soha jobban barátom. Engedd el a lovad. Neked adom Villámot.  – azzal felszálltam az óriás hátára és soha nem éreztem magam hatalmasabbnak.

-         Tudod, hogy hívják? – kérdezte Aeren és még közelebb jött. Ám a sárkány odacsapott farkával így Aeren hátrálni kezdet.

-         A sárkányt… persze… ő Ékkő. – azzal a magasba emelkedtünk é föntről figyeltem, hogy halad kis csapatunk.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

-         Nem tetszik nekem Willow viselkedése. – szólt Paul nyugtalanul és közben Aeren reakcióit figyelte.

-         Igazad van… valami nem stimmel vele. Csak tudnám, mi kezdi megváltoztatni… egyszerűen nem értem. – válaszolt Aeren helyet Xiiro. Paul kicsit félve, de megkérdezte:

-         Nem lehet, hogy a kard az, amit az úrnőtőktől kapott?

-         Hát persze! A fekete szem! Ez az! – kiáltott fel Aeren. – a fekete szem. Bárkit legyőz, de a sárkányokat nem. Ám ennek a kardnak van egy másik tulajdonsága, amiről csak négy ember tud. Liana, Wordén az egyik szolgája, Xiiro és én. Minél többet használja valaki ezt a kardot, annál gonoszabb lesz. Amikor teljesen gonosszá vált, akkor a szeme befeketedik és a haja fehér lesz, mint a friss hó. Jaj, hogy is felejthettem el! Paul… te egy zseni vagy!

-         Jó, de most mit tegyünk? – szólalt meg Xiiro elgondolkodva.

-         Mikor legközelebb megállunk. El kell tőle vennünk a kardot… - válaszolt Aeren és a teljes határozottság jelei áradtak szemeiből.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Éjszaka leszálltunk társainkhoz Ékkővel és mikor földet értünk leugrottam hátáról. Vizet ittam és ettem az étekből, amit készítettek Aerenek. Furcsán viselkedtek. Sokszor azt vettem észre, hogy engem figyelnek. Egy idő után aztán zavarni kezdet így hát rákérdeztem:

-         Mi van?

-         Willow… tudtad, hogy kezd feketedni a szemed? – kérdezte Xiiro és értetlenül, néztem rám

-         M… - azonban Aeren félbe szakított

-         És fehéredik a hajad?

-         Ti meg miről beszéltek? – nyögtem ki végre miután szóhoz jutottam. Nem értettem mit akarnak ezzel. Azt hittem megint tréfálnak.

-         A kard a hibás Willow… a kard megfertőzz gonoszsággal. – szólt Paul és felállt a földről. Jobb kezét felém, nyújtotta és annyit mondott – Kérlek, add ide, hogy elpusztítsam… megmérgez téged…

-         Értem… - bólogatni kezdtem, és szomorúan néztem társaimra – Irigylitek a hatalmam igaz? Hát persze… Tudhattam volna. Mind kapzsik vagytok. – azzal lassan elindultam Ékkő felé, aki már lábát tartotta, hogy felszállhassak hátára. Ám abban a pillanatban elém ugrott Aeren vérfarkas alakjában.

-         Nem irigylünk te ostoba! – morogta és két lábra emelkedett így sokkal magasabb volt nálam. – Meg akarunk menteni, mielőtt tönkre teszed az életed, és olyan gonosszá válsz, mint a bátyád… - na itt betelt a pohár. Kihúztam kardomat és megvágtam vele Aeren lábát, aki ettől a földre rogyott. Elsétáltam mellette. Felültem Ékkő hátára és azonnal a magasba emelkedtünk. Még erősebbnek éreztem magam és legyőzhetetlennek. Ám miközben a magasban szálltunk hirtelen megfájdult a szemem és egy pillanatig nem kaptam levegőt, aztán úgy éreztem, mintha ki akarnák tépni a hajam. Mikor ismét kinyitottam szemem először szürke volt minden, aztán átváltott fekete fehérre. Hajamat szemem elé húztam és láttam, hogy teljesen fehér lett.

-         Hát igaz… - szóltam, de közben elégedett voltam – A hatalmam végtelen… sajnálom, ha nem fogadják el. Elég volt a várakozásból! Megölöm Qerent! És amint végeztem visszamegyek Lianahoz… sőt nem csak Qerent, de az egész népet megölöm! BELEÉRTVE A BÁTYÁMAT IS!

Kurta Lilla - Angie