KURTA LILLA

ARANY MADARAK

1. fejezet – A herceg látogatása

A nevem Willow. Tizenhét éves lány vagyok feketés – vöröses hajjal, nagy kék szemekkel. Úgy százhatvan centiméter magas lehetek, kicsit molett lány vagyok. Otthonom a Gultrex nevű falu, ahol két nővéremmel és nagybátyámmal élek. A nővéreim Anne és Mirol odavannak saját magukért. Magukon kívül csak egy valakit szeretnek Edoner hercegét Williamet, aki állítólag nagyon helyes, de én ezzel az állítással vitatkoznék. Anne és Mirol ikrek és egy évvel idősebbek nálam. Kicsit butuskák, de azért kedvesek is tudnak lenni. (Főleg akkor mikor nem magukról beszélnek.) Egy különbség van kettőjük között. Anne sárga, míg Mirol barna hajú. Ezért is tudom őket megkülönböztetni. A nagybátyám Kafor a szüleink halála után örökbe fogadott minket és az óta élünk Gultrexben. Előtte édesanyánkkal Irildel és édesapánkkal Trevorral Edonerben éltünk. (Mikor ott éltünk Anne és Mirol folyton a palota előtt szobroztak és várták, hogy megpillantsák a herceget) Irildel és Trevor a szüleink tíz illetve tizenegy éves korunkban haltak meg. Mind a ketten a királynak dolgoztak, mint írnokok. Egyik nap a Muraldiak megtámadták a palotát és felgyújtották. A céljuk a herceg és a király megölése volt ám ők aznap indultak útnak Liverbe. A szüleink viszont ott voltak és mind a ketten szörnyet haltak. A palotát az óta újjá építették. Murald népe kegyetlenségéről híres.  Mi csak úgy nevezzük őket, hogy Voltrex lovasok. Ezek az állatok, amiken lovagolnak igazából madarak és oly hatalmasak, mint a sárkányok ám még azoknál is vadabbak. Tolluk fekete és csak farktolluk fehér valamint szárnyaik vége. Hatalmas erős lábuk van, amelyeken szörnyen erős karmok vannak. Murald lakói azért haragszanak annyira, a királyra, mert Edonernek van a leghatalmasabb területe. (Gultrex is Edoner fennhatósága alá tartozik) Régen ugyanis Murald volt a királyság. Ám erről majd később.

  A nap lassan kelt fel és mi is fáradtan ébredtünk testvéreimmel. Kafor még napkelte előtt elment. Edonerbe indult a nagyvásárba. Szombat reggel volt és iszonyúan hideg. Mikor lassan kiment az álom szememből azt vettem észre ágyamon ülve, hogy nővéreim lázason készülödnek és legszebb ruháikba öltöznek. Anne arany masnijával fogta össze a haját és akkor megértettem hová is készülödnek. Felkeltem ágyamból és leültem az asztalhoz ahol egy szelet kenyér várt és friss tej.

- Hova készülődtök? – kérdeztem érdeklődve és beleharaptam a kenyérbe majd egy jót kortyoltam a tejből.

- A herceg ma érkezik… - válaszolt Mirol és felhúzta vörösen izzó cipőjét. Majd felállt és elém sétált – na? Hogy nézzek ki?

- Hát… - fáradtan ránéztem és mielőtt válaszoltam volna, ismét beleharaptam a kenyérbe – Nagyon szép vagy?

- Mond csak Willow? Te is eljössz? – kérdezte Anne és ő is elém állt.

- Majd lehet, hogy bemegyek, de előtte megcsinálom a házimunkát – belekortyoltam tejembe és úgy folytattam – Te is nagyon szép vagy Anne!

- Helyes… akkor mi elmentünk. Szia! – szóltak egyszerre, majd az ajtóhoz sétáltak. Mind a ketten egyszerre léptek ki az ajtón és boldogan indultak útnak. Befejeztem reggelimet és felvettem fehér vászon gatyám és fehér ingemet, majd ráhúztam fekete mellényem. Felsöpörtem a házba, majd fogtam a vödröt és kiment az állatokhoz

Volt két kecskénk, akiket a szüleim után neveztem el, mert nagyon megszerettem őket. Volt négy lovunk. Kettő teljesen ugyan olyan ezek voltak Anne és Mirol lovai nevükön Sárga és Barna. Volt egy pej paripa, ami Kaforé az ő neve Menior nagybátyánk elhunyt felesége után. Végül pedig az én gyönyörű fekete táltos paripám Ekler, vagyis Villám, aki elveszett bátyánk után kapta nevét. Édes testvérünk aznap tűnt el mikor szüleink meghaltak. Akkor tizennégy éves volt és hatalmas harcosnak készült. Ő volt az aki mindig meghallgatott engem és, aki megvigasztalt, ha szomorú voltam. A király szerint az udvarban tartózkodó gyermekeket elvitték magukkal a Muraldiak. Én az óta is csak azon gondolkodom, bárcsak ne lenne ez igaz. Na de térjünk vissza állatainkhoz. Volt még egy libánk, aki az enyém. Pici korában találtam rá mikor Kafor hozott minket ide Gultrexbe. Ott totyogott szegény az úton és nagyon egyedül volt én felvettem és az óta itt él velünk. Ezt a kis apróságot Pollornak neveztem el. Valamint egy öreg kutyánk Bátor, aki ahhoz képest mennyire öreg és fáradt volt egész nap csak ugrált körbe – körbe. Akkor hozzájuk mentem ki. Ám amint befejeztem a lovak a takarítását lódobogást hallottam. Kisétáltam házunk elé és ott megállt előttem az egész királyi udvar, legalábbis nekem úgy tűnt. A király, a herceg és kíséretük állt meg házunk előtt. A herceg és a király egy hintóban ültek. A hercegnek volt egy ritka gonosz kishúga, aki irigyelte testvérét, mert ő volt a trónörökös. Ő aznap nem ült a hintóban. Az egyik katona szólított meg.

-         Te gyermek!

-         Nem vagyok gyerek, nő vagyok. – válaszoltam gúnyosan és letettem a kezemben lévő vödröket a földre. A katona kihúzta magát lován és folytatta beszédét.

-         Merre folytassuk utunkat Gultrex felé? – kérdezte a férfi. Megvontam vállam és annyit feleltem.

-         Várjanak itt. Elvezetem magukat. – hátra mentem lovamért és már az ő hátán érkeztem vissza a katona elé. Néhány embernek tátva maradt a szája gyönyörű paripám látva. Közbe nem is sejtettem, hogy valaki figyel.

-         Édesapám ki ez a lány? – kérdezte a herceg apja felé fordulva. A király kinézett a hintó ablakából és mosolyogva megszólalt.

-         Ő Willow. Irildel és Trevor gyermeke. – válaszolt a király fiának és még annyit hozzá tett. – Annyi idős, mint te vagy.

-         Nem az ő testvérei álltak minden nap a palota előtt? – kérdezte a herceg és továbbra is engem figyelt ahogy magyarázok a katonának.

-         De igen… - mondta a király, de már nem figyelt annyira fiára.

-         Gyönyörű lány. – ahogy ezeket, a szavakat a herceg kimondta a hintó és az egész díszmenet elindult velem az élen. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én vezettem a királyt Gultrexbe. Egy pillanatra hátra fordultam, hogy tud –e követni a nagy csapat és megláttam, ahogy a herceg engem figyel a hintóból. Ám ahogy ő meglátta, hogy én észrevettem piros arccal visszahúzta fejét a hintóba. A hercegnek fekete hosszú haja volt és fekete szemei és általában folyton mosolygott. Soha nem értettem mit esznek rajta a nővéreim, de hát ők tudják. Ám az meglehetősen zavart, hogy a herceg engem bámult így a hátra lévő úton csak a fákat figyeltem. Amikor Gultrex határához értünk a katona megállított.

-         Állj meg asszony! – szólt és megálltam. Hátra fordultam és a katonára néztem ám közben féltem elnézni válla fölött, mert rettegtem, hogy a herceg nézz engem

-         Mit akar? – kérdeztem ismét flegmán

-         20 arany a király hálája jeléül adja azt neked. Fogad el! – szólt a katona enyhén parancsolóan.

-         Köszönöm… - szóltam és átvettem a pénzt, majd zsebre raktam.

-         Viszlát hölgyem! – köszönt el a katona és én már el is vágtattam egyenesen be Gultrexbe. Kikötöttem lovam és a tömegen áttörve magam (ami főleg csinos fiatal lányokból állt, akik a herceg nevét kiáltozták) nővéremékhez sétáltam. Közben azt is megállapítottam, hogy nem mondom el mi történt velem.

-         Jajj Willow, hogy nézel ki? Csupa kosz vagy! – szólt lenézően Anne és a felállított pódiumot figyelte, hogy mikor bukkan már fel az ő hercege.

-         Bocs, hogy dolgoztam… - jegyeztem meg gúnyosan, és jobbnak láttam visszamenni lovamhoz és vele együtt elmenni ebből az iszonyú sikítozásból, mert hát én mégsem vagyok idevaló. A furcsa kinézetemmel, a mocskos ruhámmal…

Visszasétáltam hát a lovamhoz kikötöttem és szomorúan elvezettem ki a tömegből. Egy félre eső helyen felültem rá és szép lassan elindultam vele vissza az úton. Akkor ébredtem rá, hogy mennyire más vagyok. A nővéreimnek már udvarlói vannak rám még csak rám se néznek… Elszomorodtam. Egy annyi idős lány, mint én már vágyik a szerelemre. Ahogy lassan mentünk az úton egyszer csak elrohant mellettem a herceg és lányok hada üldözte. Utána vágtattam, elé kerültem és a kezem nyújtottam neki. Ő elkapta és felugrott mögém a lóra. Befordultam az erdő felé és így eltűntünk a lányok szeme elől. Egy ideig még vágtattunk aztán megálltam és a herceg leszállt hátam mögül.

-         Köszönöm, hogy megmentettél… - szólt és le akart segíteni a lóról, de én csak annyit mondtam.

-         Visszavigyelek apádhoz? – hátra tűrtem hajam és vártam a választ

-         Igen… persze… - szomorúan lehajtotta fejét és visszaült mögém a lóra, aztán lassan elindultunk.

-         Te Willow vagy ugye? – szólalt meg hosszú hallgatás után a herceg.

-         Igen… én vagyok Willow. De honnét tudod a nevem?

-         Apám emlékezett rád és a szüleidre…- válaszolt a herceg és egy kicsit hátra dőlt, de majdnem leesett így feltett egy elég kellemetlen kérdést. – Mond csak… átölelhetnélek? Nem azért… csak mindjárt leesek, ha nem kapaszkodok rendesen…

-         Hát… - éreztem, hogy fülig pirulok. – Persze nyugodtan… úgyis mindjárt visszaérünk. – egy pillanat múlva már ott éreztem erős kezét hasamon, és már tudtam, hogy teljesen vörös vagyok. Ezután nem szóltunk egymáshoz. Lassan a határhoz értünk ám abban a pillanatban üvöltést hallottam és egy férfi landolt a lovam előtt. Villám megijedt és a két lábra emelkedett, aztán újra földre tette a lábát.

-         Ki vagy te? – kérdezte a herceg mögülem.

-         A nevem Ekler… - a férfi feje egész végig le volt hajtva. De mikor elárulta nevét felemelte fejét és egyenesen rám nézett. Könnyek gyűltek a szemembe. Eltűnt bátyám állt előttem. Leszálltam a lóról és a herceg is így tett. A bátyám nagyot változott. Sokkal magasabb lett. Szőke hosszú haja lett és barna szemei. Rám mosolygott és egyből tudtam, hogy nem véletlenül van itt. – Drága kishúgom!

-         Édes bátyám! – odarohantam a nálam két fejjel magasabb bátyámhoz és átöleltem. – Azt hittem meghaltál… hogy kerülsz ide?

-         A népem küldött… a hercegért jöttem… - ekkor minden világos lett. A szeretett bátyám beállt a muraldiakhoz így most az ő célja is az hogy megölje a királyt és a herceget. Hátrálni kezdtem vissza a lovamhoz. A herceg látva, hogy mennyire megrémültem felült a lóra. Én is felszálltam és szomorúan néztem bátyámra.

-         Mi lett belőled drága testvérem…

-         Willow… ne tegyed!

-         Hagyj békén. – Villám vágtázni kezdet a herceg még szorosabban átölelt én pedig csak azt ismételgettem: Kapaszkodj! Közben pedig könnyek lepték el arcomat. Átléptük a határt és a hadsereg már várt. A herceg leszállt mögülem és a katonák hátuk mögé tolták a herceget, ám ő visszafurakodott.

-         Szép hölgy… köszönöm, hogy megmentettél…

-         Nincs mit, köszönöd. Ég veled William herceg! – vágtatni kezdtem de még hallottam, ahogy a herceg azt mondja, hogy várjak, de már nem érdekelt. Nem akartam szerelmes lenni, nem akartam semmit. Arra gondoltam minek úgyis csak fájdalmat okozna. Késő este értem haza. A nővéreim az ágyon feküdtek feldagadt lábbal. Nagybátyánk még nem volt otthon mivel csak másnap volt várható érkezése.

-         Hol voltál? – kérdezte Anne szuszogva.

-         Megmentettem a herceget, találkoztam a bátyánkkal, aki gonosz lett és most itt vagyok, de már nem sokáig.

KURTA LILLA

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...