Anne Rice regénye és a belőle készült film nyomán:

Margaret Leona

Interjú a vámpírral (átdolgozás)

Margaret a vámpír

1. fejezet – Múló emlékek

kkor kezdődött az egész mikor 28 éves lettem. Elindultam oknyomozó újságírói szakmámban. Habár ha újra gondolom az egészet rosszul mondtam, nem akkor kezdődött minden… akkor ért véget. Egy vámpírt kaptam el, aki elmesélte egész életét minden mozzanatát. A vámpír már 200 éves volt. 28 éves voltam fiatal talán mondhatom azt, hogy csinos lány és találkoztam ezzel a jóképű idegennel. Louis – nak hívták ő 25 évesen lett az aki. Mesélt arról, aki vámpírrá tette a neve Lestat. Úgy festette le mint minden gonoszok leggonoszabbikát. Louis nem szerette vámpír létét és csak állatok vérével táplálkozott. Ám rájött így nem élheti életét. Mikor rátalált Claudia – ra akinek meghalt anya megharapta gyötrő éhsége miatt. Később Lestat vámpírrá tette a kislányt, aki pár évvel később kegyetlensége miatt halott ember vérét itatta a vámpírral. Louis – sal együtt végeztek vele és egy krokodiloktól hemzsegő mocsárba, dobták. Lestat furfangos volt és megölte az állatokat. Louis és Claudia Párizsba költöztek, ahol egy vámpír színházra leltek. Louis itt találkozott Armand – dal, aki magáénak akarta a férfit. Nem sokkal később kitudódott, hogy Louis – ék megölték Lestat – ot így Louis a falba zárták Claudia – t és választott édesanyát egy szobába zárták, ahol később a felkelő nap megölte őket. Armand kiszabadította Louis – t a falból, aki egyből a gyermekért ment ám ő már halott volt. Bosszújaként a vámpír felgyújtotta az egész színházat és vele minden vámpírt a halálba küldött. Armand magával vitte de Louis nem akarta mellette letölteni sanyarú életét így a hatalmas Amerikába költözött. Ahol csaknem 150 évig élt és a mai napig él  és ahol hála a tudománynak újra láthatta a napfelkeltét. Itt talált rá a patkányokon élő Lestat – ra aki segítségét kérte de a vámpír magára hagyta. Mikor mindezt elmesélte úgy éreztem én is vámpír akarok lenni mert ez csodálatos és fel is tettem a nagy kérdést:

-         Vámpírrá tenne? – kérdeztem Louis felém fordult majd odarohant hozzám és megragadta a nyakam. Fekete hajam ráomlott a kezére és láttam zöld szemébe a mérhetetlen dühöt.

-         Hát nem figyelt!? Az én meséim magányról és halálról szóltak. EZT AKARJA! – ordította, és közben egyre szorította a nyakam. Zöld szememből egy könnycsepp gördült le.

-         Nem… - szóltam fulladozva mire ledobott a földre. Egy pillanatra alig láttam valamit. És mikor újra tisztult a kép a szoba üres volt. Csak a tölgyfa asztal és a két szék állt a helyén. Louis sehol. Most kérdezhetik maguktól, ha Louis nem harapott meg hogy lettem mégis olyan, mint amilyen most vagyok? A választ hamarosan megkapják. Felkeltem a földről felszedtem a kazettát és felvettem a kabátom. Megfogtam a kocsi kulcsot lerohantam a lépcsőn be a piros Mercedes – be és padlógázzal nyomás. Remegő kézzel tettem be a lejátszóba vámpír anyagát és hallgattam lágy szavait végül is nem volt rossz pasi. Egyre csak azt ismételgettem – Az évszázad storyja gazdag leszek. – rá akartam gyújtani egy cigarettára de abban a másodpercben egy férfi ugrott az anyósülésre. Félre rántottam a kormányt, de következő pillanatban már ott éreztem a vámpír csókját mellkasomon szörnyű fájdalom fogott el. Miután eleget ivott véremből bedobott a hátsó ülésre és beült a vezető ülésre.

-         Loui, Loui mindig túl sokat gondolkodtál ez volt veled a baj… - kinyomta a kazettát megigazított ingujját és nevetve szólt – Gondolom, nem kell bemutatkoznom. Louis már bemutatott. Csodálkozom, hogy egy ilyen gyönyörű és fiatal nőt tudott magának fogni, csak nem tudom mért nem kóstolt meg. Kezedbe adom a választást. Te döntesz. Vámpír leszel vagy sem. – nem tudtam válaszolni hatalmas fájdalmak, gyötörtek azt hittem, azonnal meghalok. Amint végig értünk a kocsival a függőhídon Lestat egy sötét sikátorba hajtott egy ódon ház mellé. Kiszállt kikapott hátulról és felvitt az emeletre. Egy mocskos lakásba. Ledobott az egyetlen ágyra, ami ott volt és lefeküdt mellém – Hallgatlak kedves. Mit akarsz tenni életeddel. Ha engem kérdezel, szívesen megtartalak. – rideg és kemény mosoly ült arcán. A harapása egyre jobban fájt. Nem mertem ránézni. Csak a holdat néztem. Szemembe könnyek szöktek, alig kaptam levegőt. Lestat megfogta az arcom és a következő másodpercben, szembe néztem vele. A holtsápadt férfi helyett egy barna bőrű megfiatalodott férfi fogadott. Eltűrte a hajam szememből és mosolyogva nézett rám – Isteni íze van a vérednek drágám. Adj még belőle – szájon csókolt, illetve megharapott éreztem ahogy elszáll a vér ajkaimból. Habár nagyon gyengén, de lelöktem magamról az éhező vámpírt. Legurultam a földre és mászni kezdtem. Alig tettem meg két métert máris ott volt mellettem a vámpír és elkapta derekam – Erős vagy ez tetszik. Louis gyenge volt és nem túl ízletes. Mielőtt belehozlak ebbe a vámpír létbe még egy kicsit iszom a finom véredből. – könnyes szemmel ráztam meg fejem üvölteni akartam, de nem tudtam. Lestat beleharapott nyakamba és nyelte el az életerőm. Mikor végzett felállt megnyalta száját és mosolyogva nézett rám. Én hátamra vetődtem, és egyre gyengébbnek éreztem magam. Lestat mikor rendbe rakta gallérját és ingujját letérdelt mellém. Felvágta jobb kezén ereit, és kezét számra tapasztotta – Igyál gyermekem. – megragadtam kezét és ittam, mint aki három napja éhezik és szomjazik. Isten vérre volt. Mikor megelégelte mohóságom ellökött magától. Abban a percben úgy éreztem, mintha a szívem kiszakadna testemből, mintha egy erős méregtől haldokolnék. Hajam kiegyenesedett és szemem vörös lett. Ajkaim kerekdedebbek lettek és mellem is. Arcom újra kivirult. Tele voltam erővel. Testem mintha önmagát irányítaná, éreztem, ahogy felemelkedem a földről. Az elején még nem láttam tisztán, de aztán megpillantottam a székben ülő önelégült Lestat – ot. Hatalmas düh fogott. El. Körmeim megerősödtek és hosszabbak lettek. Lestat büszkének tűnt. Új tanítványa van! Ez a menny. – Most még csábítóbb vagy. – mondta nevetve. – Lesütöttem a szemem nem érdekelt mit mondott meg akartam ölni. Szörnyeteggé tett amint elindultam felé. Lépéseket hallottam lentről. Mikor Lestat mellé értem abban a pillanatban megérkezett Louis.

-         Mit tettél te őrült? – nézett megvetően Lestat – ra. Oda akartam rohanni hozzá, de Lestat elkapta kezem és visszahúzott. Egyenesen az ölébe estem. Hajamat túrta másik keze, pedig a combomon pihent. Louis undorodva nézett a vámpírra.

-         Ízletes darab kár hogy nem kóstoltál belőle… - nevette el magát Lestat és szájon csókolt. Undorodva löktem el magamtól.

-         Mert nem vagyok vadállat. De…

-         Loui, Loui látom semmit, nem tanultál tőlem! – szólt lenézően a vámpír és a földre lökött majd letérdelt mellém és a földre szorított. Hajamat eltűrte nyakamról és körmével egy sebet ejtett rajta.

-         Hagyjon békén! – üvöltöttem – Louis kérem, segítsen! – szóltam sírós hangon.

-         Kóstold meg Loui és ígérem, elengedem. – mondta Lestat és még egyszer megkóstolta véremet. – Ínyenc darab. Neked való. – Louis odasétált mellém felemelt a földről és megharapta nyakam. Nem éreztem fájdalmat, csak kezdtem gyengülni. Louis pár másodperc múlva elengedett és ledobott a földre.  – Igazi finom darab. – nevette el magát Lestat. Odalépett mellém és felemelt a földről. Átkarolt és elkapta derekam. – Loui újra egy család lehetnénk a nőn, pedig elosztoznánk egyik este vélem hál, másik este véled.

-         Engedjen el… - szóltam meggyengülve és próbáltam megütni a vámpírt, de nem sikerült.

-         Kis harcos igazi élvezett lesz vele. Rajta Loui csak így menthetted meg! – szólt Lestat és megfogta kezem. - Csókold meg a kezét és fogadd el az ajánlatom. – nyújtotta Louis felé a kezem Lestat. A férfi közelebb lépett és megcsókolta kezemet. Nem éreztem ajkai érintését, csupán láttam tettét, aztán minden elsötétült.

Következő éjszaka egy ismerős helyen a lakásomban ébredtem. Megtapogattam nyakam és mellem, de nem éreztem a két vámpír harapás nyomát. A tükör elé léptem és megláttam a szörnyű valóságot: nem csak álom volt! Hajamba túrtam, ami most a megszokottól eltérően selymes és egyenes volt. Fogaim erősebbek lettek és megjelent a két vámpír fogam is. Szemem már nem volt vörös feketére váltott. Furcsa mód karcsúbb lettem, mint voltam és valahogy szebb is. Sírni akartam könnyeket ejteni, de nem tudtam. Nem ment. Mintha azzal hogy vámpír lettem meghalt volna belőlem egy rész. Igazából azt se értettem hova tűnhetett Louis és Lestat és hogy, miért vagyok a lakásomban. Az első gondolatom az volt, hogy visszajöttem, de tévedtem. Erre egyből rájöttem, ahogy kinéztem a vaksötétségben az erkélyről és megpillantottam egy férfit, aki a kocsimban ült. Nem mertem semmit tenni ebben a mivoltomban így inkább lesétáltam a lépcsőn, mint sem hogy kiugorjak a harmadikról. Ahogy odaértem megláttam Lestat mosolygó arcát. Valami olyasmit mondhattam hogy: ’Jaj ne!’, vagy hasonlott. Egyből visszafordultam és felrohantam a lakásomban. De következő pillanatban Lestat már ágyamon heverészet. A piros bársonytakaróm nagyon megtetszhetett neki, mert alig eresztette:

-         Hát nem gyönyörű olyan selymes, mint a te isteni véred volt. – mondta a vámpír és a következő pillanatban ott állt tőlem 1 méterre. Borzasztó gyors volt. Alig kaptam levegőt. Féltem, de közben a vámpír mégis csodálatosnak tűnt minden álmomnál szebb volt. Ahogy közeledett hozzám én csak hátrálni tudtam nem akartam hogy megérintsen. Rettegtem tőle. Ő azonban okosabb volt és alig egy szekundum múlva keze szorítását éreztem derekamon és ajkait a nyakamon – Jöjj gyermekem. Louis megtanít neked mindent.

-         Hagyjon békén, kérem… - szóltam remegő hangon és próbáltam lehámozni magamról a vámpír kezét. De ő egyre erősebben szorított.

-         Jöjj! - elengedett. Kezét felém, nyújtotta. Egy ideig haboztam, de végül megfogtam kezét. Visszavitt az ódon házhoz, ahol Louis már várt ránk. Lestat ágyán egy halott nő feküdt legalábbis elsőre úgy tűnt. Ám abban a percben meghallottam, ahogy nyög egyet és próbálja megmozdítani fejét.

-         Szívd ki a vérét gyermekem! – mondta Louis. Ezzel, azaz ember, aki az elején szimpatikus volt és érző szívű vámpírnak tűnt egy életre tönkre tette magát. Azzal hogy saját elveit feladva visszatért Lestat – hoz, akit nekem gonosznak és undorítónak tűntetett fel. De én mégis odaléptem a nőhöz. Remegő kézzel megérintettem azt a sebet, melyet a vámpírok nyakán ejtettek. Feltérdeltem az ágyra és végül a leghatalmasabb önerővel, de megtettem beleharaptam nyakába, és szakadatlanul ittam vérét egészen addig a percig, míg úgy éreztem neki is, kell hagynom. Elengedtem, és undorodva lelöktem a földre. Hallottam, ahogy a vámpírok tapsolni kezdenek. Eldőltem az ágyon és sírni akartam, hogy egyáltalán képes voltam ezt megtenni. Alig merülhettem gondolataimba, máris éreztem Lestat lágy érintését kezemen.

-         Kérem a jutalmam, drágám… - szólt a vámpír. Először nem értettem miről beszél, de aztán ködös emlékeimben kutatva végül rájöttem. Lassan felálltam az ágyról és a vámpír követte a példámat. Először lassan megfontoltan és kecsesen sétáltam aztán rohanni kezdtem, de ismét tőrbe csaltak. Lestat és Louis ölelését éreztem derekamon. – Margaret előlünk nem menekülhetsz. – szólt kacagva Lestat és megcsókolta nyakamat. Éreztem ahogy ereimben lassul a vér áramlása a félelemtől. Margaret… igen ez a nevem. Margaret mily régen hallottam e nevet. Louis elengedett és undorodva Lestat – ra nézett, aki csak saját haszna érdekében akart vámpírrá tenni. Louis megfogott egy hatalmas vasdorongot és leütötte a vámpírt. Undorodva löktem le magamról az ájult Lestat - ot. 

-         El kell tűnnünk innen. Azonnal. – csak bólintottam a vámpír kijelentésére. Ám ahogy elindultam Louis felé Lestat elkapta lábamat és a földre húzott Louis még el se tudott kapni, mert egy másodperc múlva már máshol jártunk.