4. fejezet – Szigeti veszedelmek

A hajó elsüllyedt. Az emberek, akik túlélték a katasztrófát egy lakatlan szigeten kötöttek ki. Azonban a 10 mentőcsónakból mindösszesen csak 4 ért célba. A többi hatot beszippantotta a hajó körül keletkezett örvény. Az emberek, akik túlélték a szigeten, vannak. A szigeten ahol minden rejtélyes és csendes.

- Hagyj engem békén Ralph soha többé nem akarok beszélni veled.

- De miért? – nézett értetlen arcot vágva a színész

- Hogy miért? Vicces vagy? Azt mondod, így szeretlek, úgy szeretlek aztán mikor ájultan fekszem a földön te a saját szaros életedet mented. Szóval légy szíves felejts el örökre! Szerbusz! – azzal Amei dühösen, koszosan és fáradtan elsétált egy közeli fához Ralph pedig kicsit szomorúan nézte. Amei levetette magát a fatövéhez és csendesen figyelte a tevékenykedő embereket.

- Tessék! – Paul lépett Amei mellé és tiszta ruhát nyújtott felé.

- Köszönöm…

- Nincs mit. – Paul már fordult is meg hogy tovább menjen, de Amei utána szólt.

- Most utálsz ugye? Nézd Paul nagyon sajnálom amit veled tettem egyáltalán nem érdemelted meg… és rájöttem, hogy te sokkal jobban szeretsz, mint bárki más tudna és én is nagyon szeretlek téged. – Amei reménykedve nézett Paulra és félt is, hogy mit fog mondani a férfi azonban nem válaszolt semmit csak tovább ment.

Rob és Léna a víz mellett ültek és figyelték a nyugodt tengert. Rob óvatosan megfogta Léna kezét, aki ettől egy kicsit elpirult. Majd egymásra néztek. Rob nagyot nyelt és óvatosan eltűrte Léna haját füle mögé.

-         Kösz… - mondta Léna halkan

-         Nincs mit. – Rob már hajolt is Léna felé, hogy megcsókolja, de akkor hirtelen

-         EMBEREK! MEGHALT A KAPITÁNY!

-         Jézusom! – Léna és Rob felugrottak a földről és a többiek példáját követve a fiú körré gyűltek.

-         A fia vagyok Greg… az első tiszt. Azt a feladatot kaptam, hogy ha meghal akkor én vagyok a felelős mindenkiért.

-         Egy kölyök nem lehet felelős értünk! – ordította be az érkező Steven Tyler az Aerosmith frontembere.

-         Mr. Tyler talán kölyök vagyok, de akkor is én vagyok a felelős magukért. Ez ellen nincs mit tenni. Köszönöm. – azzal a fiú áttört a tömegen és néhány emberrel elindult az erdő felé.

-         Most hova mennek? – kiáltott utánunk Léna

-         Élelemért!

9 nappal később:

- Rob! Ez gyönyörű! – szólt Léna ámultan mikor meglátta a gyönyörű virágokat Rob kezében.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. – azzal átnyújtotta a virágokat, és szenvedélyesen megcsókolták egymást. Majd összekulcsolták kezüket és elindultak egy közeli helyhez ahol gyönyörű árnyékot vetettek a fák.

Eközben:

Peter erőtlenül ült le egy magányos fához és úgy döntött alszik egyet mikor is meghallott egy gyenge hangot.

-         Ki van itt? – egy nő hangja volt. Peter oldalra fordult. Ez a fa kicsit messze volt a tábortól így meg is lepődött mikor megpillantotta a szakadt báli ruhában fekvő Amei.

-         Amei? Te vagy az?

-         Igen. De te ki vagy? – kérdezte a lány erőtlenül. Peter óvatosan megfordította és látta mennyire sápadt a mindig viruló lány.

-         Szent Isten Amei! Jól vagy? – kérdezte és megfogta a lány homlokát. – Mióta vagy itt?

-         Nem tudom.

-         Várj! Hozok segítséget! – Peter már indulni is akart, de Amei visszarántotta.

-         Nem kell senki. Csak vizet hozz és maradj itt velem. – Azzal a lány újra lehunyta szemét.

-         Rendben van. – Peter elindult vízért a tábor felé mikor odaért gyorsan megfogott egy flakont, ami csurig volt vízzel és elindult vissza Ameihez. Mikor odaért látta, hogy a lány szuszogva alszik. Óvatosan felébresztette és átnyújtotta neki a vizet. – tessék Amei igyál!

-         Köszönöm Peter! – Amei óvatosan felült és Peter ekkor látta igazán milyen esetlen. Nagy kortyokban ivott a vízből majd visszaadta az üveget a férfinak és egyből vissza is feküdt.

-         Amei mért vagy? – kérdezte Peter

-         Paul utál engem… így nincs értelme élnem.

-         Jaj Amei ne beszélj hülyeségeket! Paul imád téged csak túlságosan makacs ahhoz, hogy megmondja neked, mert még mindig pipa rád.

-         Kösz Peter bárcsak így lenne. Alszom még egy kicsit rendben?

-         Jó persze. – Peter felállt és egy ideig még figyelte a lányt aztán halkan megszólalt – Hívok segítséget. Ez lesz a legjobb neked!

Valahol máshol:

-         Rob ne csináld már! Rob hagyd abba!

-         Khm… - a sátor előtt Stifler állt és hallgatta a két szerelmes önfeledt kacagását.

-         Mi van? – nézett ki Léna a sátorból. – ja! Szia Stifler!

-         Csak annyit akartam mondani, hogy az a Greg nevű fickó beszélni akar velünk.

-         Kösz! – azzal Léna vissza is mászott a sátorba

-         Nincs mit! – Stifler elindult, visszafelé amikor is neki rohant valaki.

-         Bocs! Nem tudod, hol van Léna?

-         De… abban a sátorban! Mért keresed!

-         Megtaláltam Ameit!

-         A húgom? Vigyél hozzá!

-         Te vagy a testvére?

-         Igen!

-         Kövess!

-         Várj! Szólni kéne Paulnak! – állította meg Stifler Petert.

-         Jó! Keressük meg! – Peter és Stifler elindultak az emberek felé és Pault egy jó 5 perc múlva meg is találták Steven Tyler társaságában.

-         Paul! – Peter és Stifler odarohantak Paulhoz

-         A haverjaid? – kérdezte Steven szokásos laza módján

-         Igen. Peter, Stifler. Mi van? – kérdezte Paul flegmán

-         Megtaláltam Ameit bajban van. Nagyon rosszul nézz ki. Azonnal oda kell jönnöd.

-         Én végeztem Ameiel – válaszolta Paul röviden és tömören

-         Nem érted! HALDOKLIK!

-         De értem. Bocsánat Steven most mennem kell – és elindult Ameihez.

A lány még mindig ott feküdt és aludt nem is érzékelte a felé közeledő alakokat. Látszott rajta, hogy nagyon szenved még most is csurgott rajta az izzadság  és haja kócosan hullott hófehér arcába.

- Amei! – rázta lágyan Paul a lány vállát.

- Tessék – nyitotta ki szemét – Paul! – rökönyödött meg.

- Igen én vagyok az kicsinyem és nem hagyom, hogy ezt csináld.

- Nem csinálok semmit. – és hátat fordított a fiúnak.

- De csinálsz kínzod magad és Én ezt nem engedem meg Neked.

- Nem vagy az apám, hogy megtiltsd! – és minden erejét összeszedve próbálta magától ellökni azt a kart amitől a legjobban várta a segítséget. Nem is igazán volt értelme ennek, de Amie úgy érezte ezt kell tenni nem akarta engedni, hogy a férfi még jobban a lelkébe taposson.

- Amei. NE csináld ezt! Engedd meg, hogy segítsek.

- Nem szorulok a segítségedre. Egyszer már megmentettél nem akarok még egy tartozást.

- Nem azért mentettelek meg mert azt akartam, hogy tartozz nekem.

- Hanem, hogy fájjon? – tört ki zokogásban a lány.

- Nem nem is azért.

- Ohh kérlek! Ne játszd meg magad azért mert mások is hallanak!

- Ne mondj ilyeneket kérlek!

- De mondok!

- Csitt legyen már! – förmedt rá a férfi.

- Nem lesz addig míg be nem vallod, hogy csak azért mentettél meg, hogy nekem is fájjon!

- Nem azért Te kis … nem is tudom, hogy mi, de azt tudom, hogy azért mert SZERETLEK! – és felkapta a fekvő lányt és mély édes csókot lehelt száraz ajkaira és elvitte Őt abba a sátorba ahol Ő is aludt. Lefektette és hívta hozzá a hajó orvost.

 Az orvos öt perc múlva már vizsgálatba is kezdett és csak megállás nélkül csóválta a fejét.:

-         Nem lehet ilyen felelőtlen Hölgyem ennyi idősen.

-         Jajj Doktor Úr ne bántson! – morgolódott a lány.

-         Nem bántom Én szívem, csak jót akarok.

-         Jah úgy, hogy bánt. – vetett szomorú szemeket a lány.

-         De akkor is terhes és így viselkedik. Nem csinálhat ilyet!

-         TERHES???????? – kiáltott fel Paul aki végig ott állt mellettük.

-         Igen Uram. Ön nem is tudta ezt?

-         Hát én nem. Amei, miért nem mondtad ezt nekem el?

-         Mert Én sem tudtam. – nézett rá rémülten a szerelmére. És furcsa érzés támadt fel benne. – Csak nem…Tőle?? Az lehetetlen…nem hiszem, de mi van ha mégis…áhh ki van zárva. – ez a gondolat sor futott végig az agyán, hogy miért?

Egy éjszaka miatt ami a hajó út előtt két héttel történt.