4. fejezet – Ha volt is…

Louis 4 napon át, aludt. Lestat azt mesélte ő talált rá az erdőben és mikor be akarta vinni a várba félre löktem és magam cipeltem be majd láncoltam ki. Azt mondta a szemem furcsán csillogott. Nem hittem a szavának, de lehet, hogy igazat kellett volna adnom neki. Más részről ezek a dolgok nem történhettek meg, mert én ilyenekre nem emlékszem. Sőt!

  A negyedik napon mikor Loui felébredt kicsit komás állapotban voltam. Kezdtem érezni valamit Lestat iránt valami megnevezhetetlen vágyat. Nem tudtam, mit mondhatnék rá, de nem mertem lépni, ám a vágy napról napra erősebb lett. Egyik nap vagyis Loui ébredésének napján odalépett hozzám és feltette a nagy kérdést:

- Mikor ihattok újra a véredből, és egyáltalán mikor kapom meg a jutalmam? – szemébe huncut csillogás volt

Felé fordultam és kék szemébe néztem és így szóltam:

-         Ha volt is bűn mit elkövettem, már régen leróttam az árát. Nem kell több férfi, aki átver, nem kell több gyötrelme, sóhaj, ábránd. – Loui mellé léptem és ráraktam Loui izzó homlokára egy vizes ruhát. Majd teljesen megmagyarázhatatlan okokból nem is tudom mitől vezérelve, beleharaptam csuklómba és Loui szájához, raktam kezem. A vámpír egyből szívni kezdte vérem, mikor megérezte zamatát. 2 percig engedtem, hogy véremet ízlelje, aztán ellöktem magamtól és a földre estem. Lestat felemelt és eltűrte hajam szememből most már biztos, hogy akar valamit. Loui ragyogott az élettől és sokkal erősebbnek tűnt, mint valaha. Ijesztő is volt, mert amiket elmesélt az alapján nem gondoltam, hogy így szereti a vér ízét. Gyengének éreztem magam, mivel egy vámpír is ivott a véremből és rég nem ízleltem a vér édes ízét. Megfogtam Lestat vállát, és megkértem vigyen a koporsómhoz. Aznap már Loui is ott aludt mellettünk. Olyanok lettünk, mint egy közös albérletben lakó társaság. Annyi különbséggel, hogy Lestat a véremre is pályázott meg rám is, míg Loui meg akart menteni engem a gonosztól.

  Másnap éjszaka együtt indultunk portyára. Ahogy sétáltunk a kis falu utcáin egyre csak éheztem a vérre. Éhségem megmagyarázhatatlan volt más részről, pedig érthető. Loui mellettem lépdelt és lopva nézett csak rám mikor úgy vélte én nem figyelek. Lestat bal oldalamon szemlélte a számára még újnak számító világot. Jó magam csak a lüktető ereket láttam a mellettünk elhaladó nők, illetve férfiak nyakán. Lestat észre vette figyelmem és annyit súgott fülembe: Jó étvágyat! Loui – ra néztem, aki kicsit rosszallva pillantott Lestat – ra végül bólintottam magamnak és elindultam egy férfi után. Az éjszakai vadászatunk gyorsan telt el és ismét a várban voltunk. Loui nem akart leülni hozzánk inkább úgy döntött elindul, és körül nézz a várban. Kettesben maradtam hát a vámpírral.

-         Lestat… kéred a jutalmad? – kérdeztem negédes mosollyal fogalmam nincs mi ütött belém csak úgy kicsúszott a számon, de egyből homlokomra csaptam. A következő másodpercben már Lestat karjában feküdtem. A vámpír szépsége megbabonázott nem tudtam többé ellen állni neki hát megcsókoltam…