7. fejezet – Jack, a vámpír

Ismét világos lett. Ahogy kelt fel szép komótosan a nap úgy ébredtem én is. Lestat már lent volt és nyilván koporsójában húzta a lóbőrt. Amikor fáradtan és zúgó fejjel lesétáltam a pincébe megláttam a székben ülő halott Claudia – t. Nyaka fel volt szakítva de nem volt semmilyen alvadt vér, sőt semmilyen vér Claudia olyan volt akár egy kiszáradt fa amely túl kevés vizet kapott. Louis ott térdelt mellette, de nem sírt.

-         Louis… - szóltam remegő hangon. Féltem a szörnyű igazságtól – Louis mi történt?

-         Meghalt. Megölted. Megölted őt! – Louis ott termet előttem egy másodperc alatt és elkapta két kezem. A falhoz lökött és beleharapott nyakamba. Ám a következő pillanatban olyan történt, amire nem számított egyikünk sem. Louis rosszul lett és elengedte két kezem. A földre esett. És abban a percben ismét Akasah szólt belőlem:

-         Nem adtam a véremből vámpír, hát jogtalanul ne kérd. Büntetésed ezért hosszú álomba merülés. – felemeltem jobb kezem és Louis – ra mutattam és a következő pillanatban Louis kővé dermedt. Lestat koporsója kinyílt és kilépett a vámpír

-         Nem hiszem el, hogy megtetted. Megölted a barátom! – ordított rám

-         Nem öltem meg, csak álomba küldtem, királyom, azt hittem nem szereted őt… - szóltam és átöleltem Lestat – ot aki a földre lökött

-         Hagyj engem békén. Szeretem őt. – letérdelt a kővé dermedt Louis mellé és megfogta a vámpír vállát.

-         Ha! Hát legyen. De akkor engem elfelejthetsz – Louis – ra mutattam, aki egy perc múlva megszabadult a kőtől és a földre esett.

-         Louis drága barátom…

-         Marg? – ismerős hang szólt hátam mögött. Megfordultam. Velem szembe bátyám állt Jack. Szeme könnyes volt azt nem tudom miért. Akkor nem éreztem semmit, ám a következő pillanatban ismét én voltam én.

-         Jack! Oh Jack! – átöleltem sötét hajú testvérem és utána egyből csodás fekete szemeibe néztem. Aztán rádöbbentem a szörnyű igazságra. – Jack tűnj el innen!

-         Na de miért?

-         Ne menj el innen! Kérlek! Nem akarlak bántani. – odarohantam Lestat és Loui mellé és nem néztem a bátyámra. Most vonzó lett számomra vérére szomjaztam.

-         Menj el innen fiú! – szólt Louis és közbe magához húzott engem.

-         Nem! Marg! Nem megyek el nélküled. – elindult felém. Kitéptem magam Louis karjából és Jack elé ugrottam. Kivillantottam éles fogaim és Lestat – nak meg Louis – nak úgy kellett elkapniuk, hogy nehogy saját véremnek ugorjak.

-         Nem vagyok már az a Margaret Jack! Menj el innen. Ha szereted a húgod, menj el, innen kérlek! – szóltam, de közbe éreztem, hogy Akasah hangja is szól belőlem.

-         Mi lett veled drága húgom? – Jack megfogta arcomat. Én azonban nem bírtam uralkodni indulataimon és átharaptam csuklóját. Bátyám felordított a fájdalomtól. Mikor már alig volt benne élet elengedtem, de szemembe könnyek szöktek. Lestat és Louis elengedték kezem. Letérdeltem bátyám mellé és megsimogattam arcát

-         Miért nem mentél el! OSTOBA! – Lestat közben felhúzta ingujját és megvágta csuklóját. Amikor bátyám szájához akarta tenni kezét én elkaptam, és annyit mondtam – Ne!

-         Inkább haljon meg? – kérdezte a vámpír. Elengedtem kezét és felálltam bátyám mellől. Nem akartam nézni, ahogy bátyám is olyan szörnyeteg lesz, mint én. Átöleltem hát Louis – t és nem néztem oda. Nem sokkal később éreztem, ahogy valaki megfogja vállam. Tudtam, hogy Jack az, de féltem megfordulni. Ám végül mégis csak megtettem, ott állt testvérem, mint újdonsült vámpír. Nem hittem a szememnek… vagy csupán nem akartam.