8. fejezet – a felismerés

Jack mindössze egy napja volt vámpír, de máris több embert megölt, mint én. Hatalmas volt benne a vérengzés. Mivel Jack újnak számított és érdekesebbnek így velem alig foglalkozott Lestat és Loui. Louis ráadásul még haragudott is rám mióta megöltem Claudiát, akit később a bűn udvarában temettünk el. Mivel kevésbé figyeltek rám így kicsit szabadnak érezhettem magam. Csak az volt az egyetlen bökkenő hogy egyre gyakrabban éreztem, hogy Akasah elnyomja lelkem. Négy nap telt el úgy hogy egyik vámpír sem beszélt hozzám, míg nem egyik éjjel Lestat megjelent fent a szobámban. Az ágyon feküdtem félmeztelenül és egy verses könyvet, olvastam. Kopogtattak.

-         Gyere be! – szóltam és folytattam könyvem olvasását. Lestat lépett be. Ledobta koszos kabátját az egyik székre és leült az ágy szélére. Észre vettem ugyan hogy meztelen melleim, bámulja, de nem nagyon törődtem vele.

-         Rég beszéltünk… - szólt és végig simította lábam.

-         Mond csak, ismered Mr. Edgar Allen Poe –t? – kérdeztem és letettem a könyvet, ami történetesen az előbb említett költő egyik remekműve volt.

-         Nem igazán… - Lestat még mindig lábamat simogatta. Lassan felkeltem és kimásztam az ágyból, hogy visszavigyem a polcra a könyvet. Egy feltűnő szoknya volt rajtam de felül semmi.

-         Nos… - óvatosan visszaraktam a könyvet a helyére és megfordultam – S lelkem… írja a költő… itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll, fel nem röppen – soha már!

-         Ne haragudj, de engem nem ez a Poe érdekel… - állt fel Lestat és egy pillanat múlva hátam mögött állt és kezemet simogatta.

-         Azt mondtad – sétáltam vissza az ágyhoz – hogy régen beszélgettünk és nem, azt hogy régen szeretkeztünk. Igaz ilyen is csak egyszer volt.

-         És… - egy pillanat múlva már Lestat fölöttem volt és nyakam csókolgatta – nem ismételhetnénk meg?

-         Te Louist választottad – szólt belőlem ismét Akasah hangja.

-         Ő csak egy barát… - csókolgatott tovább Lestat. Lassan lelöktem magamról és felültem az ágyon. Keresztbe tettem lábam és kezem, majd megszólaltam.

-         Engem nem lehet csak úgy… nekem kell egy kis kényeztetés, és aki négy napig hanyagol, az ne várjon semmit.

Ezután Lestat 3 napon keresztül minden este meglátogatott és hozott nekem embereket, akiknek együtt szívtuk ki a vérét. Negyedik éjszaka mikor vártam, hogy megérkezzen hirtelen valami bekúszott fejembe: Szerelmes vagyok Lestatba! Végül pontban éjfélkor kinyílt az ajtóm. Azt hittem Lestat fog belépni, de tévedtem.

-         Louis? Te meg… - a kérdésem nem fejezhettem be, mivel Louis azonnal felemelte ujját.

-         Margaret elmegyek…

-         De miért? – kérdeztem, és értetlenül néztem a vámpírra

-         Meg kell keresnem valakit. De mivel nagyon messze van így nappal is, kell sétálnom. Így…

-         Persze rendben van! – Felhúztam felsőm ujját, megvágtam csuklóm és a vámpír elé tartottam.

-         Köszönöm! – 1 percen keresztül szívta vérem aztán elbúcsozott és távozott.

Ahogy vártam tovább Lestatot egyre jobban kezdtem elfáradni. Levettem felsőm és szoknyámat és meztelenül bebújtam a takaró alá majd lehunytam szememet. Mikor újra kinyitottam szemem, megpillantottam a sötétben egy alakot. Nem Lestat volt így még szorosabban magam körré húztam a takarót.

-         Ki maga? – kérdeztem és azt vettem észre, hogy egy kicsit remegek.

-         A nevem Jack… ugyan húgi ne mond már, hogy nem ismersz meg!

-         Nézd Jack most még egy kis időre, van szükségem, amíg újra képes leszek veled társalogni… - szóltam halkan.

-         Értem… rendben van. – Jack felállt és kisétált az ajtón. Egy ideig figyeltem az ajtót, aztán ledőltem az ágyra, és nem reménykedtem tovább, hogy szerelmem újra felbukkan.

-         Hé… - hallottam egy ismerős hangot hátam mögül óvatosan hátra fordultam és megpillantottam Lestatot. Felálltam és lecsúszott rólam a takaró. Hátat fordítottam a férfinak.

-         Hol voltál idáig szerelmem? – csúszott ki a számon. Pár pillanat múlva Lestat már az ágyon feküdt és engem nézett.

-         Most Akasah, vagy Margaret beszél? – kérdezte és elmosolyodott

-         Természetesen Margaret… Tudod ma oda akartam adni az általad jutalomnak nevezett dolgot, de ha nem hát… - éreztem, ahogy Lestat megragadja a karom és lehúzz maga mellé az ágyra. Majd szenvedélyesen elkezdtünk csókolózni. Beletúrt a hajamba, aztán hátamra döntött és elkezdett csókolgatni. Majd egy kis fájdalmat éreztem mellembe, tudtam, hogy a vámpír megharapott és csemegézni kezdett véremből. Tudtam egy csodálatos éjszaka elé nézzünk, pontosabban hajnal elé.

----------------------------------------------------♥-----------------------------------------------------------

Másnap reggel éreztem Lestat kezét hasamon és éreztem, ahogy a vámpír hozzám simul. Örültem neki, hogy már nem utálom Lestatot. Óvatosan lehámoztam kezét hasamról és felültem. Ránéztem kedvesemre és elmosolyodtam. Abban a percben hatalmas fájdalom nyílalt fejembe. Leestem az ágyról, és fejemet fogtam.

-         Margaret? – kelt fel Lestat – Margaret! – Leugrott az ágyról és mellém rohant. – Jézusom! Mi a baj?

-         Ahhhh… - felemeltem fejem és szemeim vérben úsztak. Vámpír fogaim legalább kétszer akkorák lettek, mint voltak. Végül egy másodperc töredéke alatt minden visszaállt a normális változatra. Lestat felemelt a földről és feltett az ágyra.

-         Margaret mi van veled? – megsimogatta arcomat, aztán fölém hajolt. – Margaret…

-         Hé szívi… - ujjamat végig húztam Lestat mellkasán és hasán, aztán elkaptam hátát, és közelebb húztam magamhoz. – Még egy menet?

-         Nem tudom mi ütött beléd… de tetszik.

-         Én is így gondoltam.